Családi titok! Gáspár Győzi kis unokaöccse súlyos betegséggel küzd

Forrás: Facebook/Gáspár Győző -
rendellenesség Gáspár Győző Gáspár Zsolt unokaöcs súlyos beteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A showman jókedélyű öccse, most beszélt először kisfia betegségéről, ami a sok imának köszönhetően javulni kezdett.

Gáspár Zsolti fiánál, a most kilenc éves Nikolasznál, veleszületett rendellenességet állapítottak meg az orvosok. Kiderült, hogy a fiú neurofibromatosis nevű betegségben szenved – írja a Story.

Forrás: Facebook/Gáspár Győző

„Az volt a szerencsénk, még időben észrevettük, hogy a fiunk testén furcsa foltok vannak, és az ikertestvére egyre jobban lehagyja őt a növésben. Rendszeresen járunk neurológushoz, heti háromszor pedig külön személyi edző foglalkozik vele. A legutóbbi vizsgálatok után az derült ki, hogy szépen javul a fiam" – magyarázta Zsolti, aki rendszeresen imádkozik Nikolasz egészségéért.

Szabadulj ki a dohányzás rabságából!http://www.life.hu/drlife/20150930-tobbfele-modszerrel-is-leszokhatsz-a-dohanyzasrol-mutatjuk.htmlA dohányzás és az amiatt kialakuló betegségek miatt évente hatmillió embert veszítünk el, további hatszázezer embert pedig a passzív dohányzás áldozatává válik. Ahhoz, hogy ezek a számok csökkenjenek, átfogó megoldásra van szükség. Dr. Life--"Táplálni a világot, energiát adni az életnek” - Valóban mindenhol tudatosan étkeznek?http://www.life.hu/drlife/20150929-elelmezesi-helyzet-ma-magyarorszagon-es-vilagviszonylatban.htmlMájusban kezdődött el a Milánói Expó, amelynek mottója "Táplálni a világot, energiát adni az életnek". A kreatív újrahasznosítás jegyében telik a rendezvény. De vajon mi a helyzet Magyarországon és a világon élelmezés terén? Utánajártunk. Dr. Life--5 ok, amiért ősszel is sok vizet kell innunkhttp://www.life.hu/drlife/20150930-vizet-kell-innunk-akkor-is-hideg-van-letszukseglet-a-szervezetunk-szamara.htmlA forró nyári napokon nagy sláger a vízivás, szó szerint ez folyik a csapból is. Mi a helyzet az ősszel és a hidegebb idővel, vajon ugyanannyi folyadékra van szüksége a szervezetünknek? Dr. Life--Lázár Bence a szüleitől tudta meg, hogy leukémiáshttp://www.life.hu/drlife/20151001-lazar-bence-focista-leukemiajat-nem-vele-hanem-a-szuleivel-kozoltek-a-diagnozist.htmlAhogyan arról többször beszámoltunk: az életéért küzd a 24 éves focista, aki most azt is elárulta, hogyan közölték vele a diagnózist, amely megváltoztatta az addigi életét. Dr. Life--Pokorny Lia bevállalta: csúf kiütésekkel fotózták a színésznőthttp://www.life.hu/drlife/20150930-pokorny-lia-szineszno-csalankiutessel-fotoztak-igy-vallal-szolidaritast.htmlAlaposan ráijesztett közösségi oldalán a rajongóira Pokorny Lia: csalánkiütésekkel a bőrén fotózták a színésznőt. Dr. Life--Darázscsípésbe halt bele egy újszentiváni családapahttp://www.life.hu/drlife/20150930-darazscsipesbe-halt-bele-egy-ujszentivani-csaladapa.htmlValószínűleg darázscsípés okozta az újszentiváni férfi halálát, aki villanyszerelőként dolgozott egy óvodában. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.