Havas Henrik: "Két hónappal ezelőtt majdnem elpatkoltam"

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
betegség mentő gyomor Sztárban sztár Havas Henrik kórház súlyos beteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megdöbbentő vallomást tett Havas Henrik: két hónapja majdnem életét vesztette - bevérzett a gyomra. 

Az éjszaka kellős közepén lett rosszul Havas Henrik, akit gyomorvérzéssel szállítottak kórházba. "Akkor majdnem elpatkoltam (...) Augusztusban történt, sokat dolgoztam, stresszes voltam, nyár volt, meleg, nem jártam masszőrhöz, nem jártam tornázni, teniszezni, szedtem a fájdalomcsillapítókat" - mondta a Best magazinnak a Tanár úr.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Hangsúlyozta, hogy mivel a patikában nem javasoltak az erős gyógyszerek mellé gyomorvédőt, hajnalban egyszer csak arra ébredt, hogy dől belőle a vér. "Kimarta a gyógyszer a gyomromat (...) Feltakarítottam magam után, szóltam Havasnénak, hogy hívjon mentőt, mert menni kell. Szerencsére nem kellett megoperálni, összekapcsolták az eret, ami szétnyílt, másnapra jobban lettem, de megfigyelésre öt napig bent tartottak" - mesélte Havas, aki azt is elárulta, higgadtan élte meg a történteket.

Örömhír! Két hónap után kiengedték a kórházból Lázár Bencéthttp://www.life.hu/drlife/20151029-lazar-bence-ket-honap-utan-hazamehetett-a-korhazbol.htmlNégy napra elhagyhatta a kórházat az Újpest egykori focistája, Lázár Bence, akinél szeptember közepén diagnosztizáltak leukémiát. Dr. Life--Még mindig bízik Schumacher felépülésében Ross Brawnhttp://www.life.hu/drlife/20151021-ross-brawn-uzletember-meg-mindig-bizik-michael-schumacher-felepuleseben.htmlNéha meg is látogatja a szerencsétlenül járt versenyző családját, és a mai napig bízik Michael Schumacher felépülésében Ross Brawn, aki a versenyzővel együtt aratta a Benettonnál, majd a Ferrarinál is világbajnoki győzelmeit.Dr. LifeMeghallotta kislánya hangját és kinyitotta szemét a kómában fekvő apahttp://www.life.hu/drlife/20151012-a-komaban-fekvo-apa-kislanya-hangjara-nyitotta-ki-a-szemet.htmlA kétgyermekes édesapa, Gábor már egy hónapja kómában van, miután szeptemberben autóbalesetet szenvedett és súlyosan megsérült a feje. Először kislánya hangját hallva reagált a külvilágra. Dr. LifeThinkstockCameron Diaz alkoholproblémákkal küzd - Nagyon csúnyán lerészegedetthttp://www.life.hu/drlife/20151007-cameron-diaz-alkoholproblemakkal-kuzd.htmlA gyönyörű színésznő legutóbb eléggé felöntött a garatra, és szerencsétlenségére az esetről képek is készültek. Dr. Life--Kocsmatúra közben szenvedett balesetet Papp Gergőhttp://www.life.hu/drlife/20151020-papp-gergo-pimasz-ur-kocsmazas-kozben-serult-meg.htmlHa buliról van szó, Papp Gergő nem kíméli magát. A Bors információi szerint Pimasz úr kocsmázás közben szenvedett csúnya sérülést. Dr. LifeFotó: Bielik István - OrigoKozso: "A műtét után nem tudtam beszélni, nem tudtam járni"http://www.life.hu/drlife/20150930-kozso-agyverzese-es-mutetje-utan-beszelni-es-jarni-tanult.htmlNagyon nehéz időszakon van túl a népszerű énekes, aki egy agyvérzésen, két életmentő műtéten és egy autóbaleseten túl mesélt a Frizbiben arról, mit élt meg, mire a gyógyulás útjára léphetett. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.