Közeledik az AIDS világnapja – Még mindig nem tudunk eleget a megelőzéséről

Forrás: Thinkstock -
betegség megelőzés december világnap anonimitás AIDS
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bilics Edit, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet munkatársa mesélt a rettegett négybetűs betegségről.

„Az AIDS-betegséget a HIV-vírus okozza. A vírusfertőzés következménye a szervezet védekezőrendszerének – immunrendszerének - a meggyengülése. A négy betű a betegség angol nevének - Acquired Immune Deficiency Syndrome - rövidítése, magyarul szerzett immunhiányos tünetegyüttest jelent.

Forrás: Thinkstock

Mióta ismert az AIDS?

Az első megbetegedések a nyolcvanas évek elején jelentek meg. A vírust 1984-ben írták le.

Hogyan terjed a betegség?

A HIV-vírus vérrel, ondóval, hüvelyváladékkal és anyatejjel terjedhet, ha a vírus közvetlenül egy másik ember szervezetébe kerül. A vírus a szervezeten kívül hamar elpusztul. A HIV-vírus leggyakrabban szexuális kapcsolattal, illetve kábítószer-fogyasztóknál közös tűk és fecskendők használatával vihető át.

Hány beteg érintett Magyarországon?

Hazánkban 1985-től 2015. június 30-ig a regisztrált HIV-fertőzött személyek száma 2978 fő. Ez a szám azonban nem a teljes képet mutatja, hiszen a becslések szerint két-három ezren vannak azok, akik nem is tudnak arról, hogy ebben az eleinte tünetmentes betegségben szenvednek. A vírus Magyarországon elsősorban szexuális úton terjed, a legveszélyeztetettebb korcsoport a 25–39 év közöttiek, de a fertőzöttek száma 2014-ben jelentősen megnőtt a 20–24 éves korosztályban is, és sajnos 2005 óta megduplázódott a hazai HIV-fertőzöttek bejelentett száma is.

Hogyan ismerhető fel a HIV-fertőzés?

Vérvizsgálattal! A HIV-fertőzést követően általában 3 hónap elteltével a teszt már kimutatja a vírus jelenlétét. Ha a vizsgálat eredménye pozitív, akkor a vizsgált személy fertőzött és fertőzőképes.

Forrás: Thinkstock

Az emberek közötti mindennapi érintkezés során el lehet-e kapni a HIV-fertőzést?

NEM! A vírus az emberi szervezeten kívül (például levegőben, vízben, földön, tárgyakon) nem marad életben. Ezért például uszodákban, folyókban, tavakban vagy a WC-ben a HIV-fertőzés továbbadása nem lehetséges.

Fennáll-e a fertőzés veszélye az orvosnál vagy a fogorvosnál?

NEM! Elég, ha az orvos, illetve fogorvos az általános higiéniai szabályokat betartja.

Transzfúzió, illetve vérkészítmények okozhatnak-e fertőzést?

NEM, mivel Magyarországon a véradókat, a vérkonzerveket és a vérkészítményeket 1986 óta tesztelik.

A tetoválás és az akupunktúra eredményezhet-e fertőzést?

Sem tetoválással, sem akupunktúrával nem fertőződhet meg senki, ha szakember végzi.

Közösségi étkezés

Az ételek főzése és szétosztása, az asztalok takarítása és az edények közös használata során HIV-fertőzés NEM jön létre.

El kell-e különíteni a HIV-et hordozó személyeket, illetve az AIDS-betegeket?

Jelenleg nincs olyan ok, illetve orvosi indok, amely a HIV-vel fertőzöttek, illetve az AIDS-betegek elkülönítését indokolná.

Hogyan előzhető meg a HIV-fertőzés?

Óvszerrel. Az óvszer nemcsak a HIV-vírustól, hanem a nemi betegségektől is véd, ezenkívül a fogamzásgátlás hatékony eszköze.

Forrás: Thinkstock

Tanácsadás, szűrés főbb helyszínei:

- Országos Epidemiológiai Központ (Bp., IX. ker., Albert Flórián út 2-6.)

- Anonim AIDS Tanácsadó Szolgálat (Bp., XI. ker., Karolina út 35/b.)

- Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet (Bp., IX. ker., Nagyvárad tér 1.)

- Fővárosi Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat laboratóriuma (Bp., XIII. ker., Váci út 174.)

- Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinika (Bp., VIII. ker., Mária u. 41.)

A Magyar Vöröskereszt, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete és a Civil AIDS Fórum közösen jelennek meg az AIDS világnapján (december 1-jén) a Corvin plázában, ahol 10-17 óráig anonim HIV-szűréssel és tanácsadással, kérdezz-felelekkel (AIDS-szel kapcsolatos kérdések megválaszolásával), interaktív élő társasjátékkal várják az érdeklődőket, továbbá itt zajlik majd a középiskolások AIDS-versenyének országos döntője.

A cikk megjelenését a Széchenyi 2020 program támogatta

Közeledik az AIDS világnapja – Még mindig nem tudunk eleget a megelőzésérőlhttp://www.life.hu/drlife/20151119-aids-vilagnapja-tenyek-es-tevhitek-szakertovel.htmlBilics Edit, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet munkatársa mesélt a rettegett négybetűs betegségről. Dr. Life--Vitaminbombáktól a szaunaorgazmusig: Így védekezz a hideg ellen!http://www.life.hu/drlife/20151118-igy-vedekezz-a-hideg-es-a-megfazas-ellen-immunerosites-szauna-termeszetes-napfeny.htmlA napimádók és melegmániások elképzelni sem tudnának az ideinél csodálatosabb novembert. A napsütéses órák száma az egekben, és sorra dőlnek a korábbi melegrekordok, mivel a nappali és esti hőmérsékletek is inkább a tüzes indiánnyarat idézik. Nem lesz azonban örökre 25 fok, a december és január már fenik ránk a fogaikat. Nekünk pedig fel kell készülnünk. Dr. LifeThinkstockNem adja fel modellálmait a titokzatos bőrbetegséggel küzdő kislányhttp://www.life.hu/drlife/20151119-april-star-instagram-modell-vitiligo-borbetegseggel-kuzd.htmlA 10 éves April Star már saját Instagram-oldallal rendelkezik, ahol a természetes szépséget hirdeti. Dr. LifeOrigoVal Kilmer betegsége miatt lemondta a Top Gunt – Hetei lehetnek csak hátra!http://www.life.hu/drlife/20151119-val-kilmer-szinesz-torokrakja-miatt-lemondta-a-top-gun-folytatasat.htmlAhogy a Life.hu korábban beszámolt róla a híres színész gégerákkal küzd, ráadásul egyre rosszabb hírek érkeznek felőle.Dr. Life--Teherbe ejtett egy pornószínésznőt a HIV-pozitív Charlie Sheenhttp://www.life.hu/drlife/20151119-charlie-sheen-hiv-pozitiv-szinesz-teherbe-ejtette-kacey-jourdan-pornoszinesznot.htmlKacey Jourdant 2011-ben hívta át magához a sztár egy 36 órán át tartó origára. Dr. Life--Súlyos nőgyógyászati betegségéről vallott Lena Dunhamhttp://www.life.hu/drlife/20151118-lena-dunham-a-csajok-sorozat-sztarja-endometriozisarol-beszelt-oszinten.htmlFájdalmas görcsök, állandó vérzés és kimerültség – többek között ezeket jelölte meg az endometriózis tüneteként a Csajok sorozat sztárja.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.