"Teszem tovább a dolgomat" - Üzent Fehér Tibor, akit súlyos sérülést szenvedett a színpadon

mentő porckorongsérv Fehér Tibor kórház porckorong Nemzeti Színház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nemzeti Színház fiatal művésze már túl van a nehezén, mert hatnak az infúziós kezelések.

Ahogy a Life.hu is megírta, Fehér Tibor a Szentivánéji álom című darabot játszotta, amikor egy rossz mozdulat következtében kizáródott a porckorongsérve. A színészhez mentőt kellett hívni és szinte a színpadról szállították a kórházba. Tibor a Borsnak mesélt jelenlegi állapotáról.

Forrás: Nemzeti Színház

„Köszönöm, hogy ilyen sokan aggódnak értem, jólesik a figyelem, szerencsére már jobban vagyok, az élet megy tovább. Színész vagyok, ez a hivatásom, és ez néha veszélyes helyzetekbe sodorja az embert, ahol bizony még egy kellemetlen baleset is megtörténhet. De teszem tovább a dolgomat, mielőbb szeretnék újra dolgozni és közben majd kezelésekre járok. Próbálom a Csongor és Tündét Vidnyánszky Attilával, amelynek márciusban lesz a bemutatója, majd a Szentivánéji álom rendezőjével, David Doiashvilivel dolgozom újra, májustól én leszek Cyrano a Nemzeti Színházban" – mondta a színész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.