Miley Cyrus Michael J. Fox világnap ritka betegség Morgan Freeman Jessie J szív
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A ritka betegségek világnapját február utolsó napján tartják meg minden évben, a megemlékezés célja, hogy felhívják a társadalom figyelmét olyan állapotokra, amelyek a világon csak minden kétezredik embert érintenek. A mai világnap kapcsán olyan világsztárokat gyűjtöttünk össze, akik szintén nem hétköznapi betegségekkel és tünetekkel élnek együtt. 

Jessie J

A Grammy-díjas énekesnő csupán 18 éves volt, amikor egy kisebb stroke-ot kapott. Jessie nagyon megijedt, ezért az orvosok kivizsgálták, így derült ki, hogy már fiatalkora óta szívproblémái voltak. „Azt hittem sosem lesz jobb.

Forrás: AFP

Morgan Freeman

A színésznek egy ritka mozgásszervi betegsége, fibromyalgiája van; az állapot pontos

kialakulásának oka jelenleg is rejtély az orvostudomány előtt.

A sztárt 2008 óta annyira kínozzák a betegséggel járó fájdalmak, hogy már a médiában is hangot adott annak, hogy a betegség okozta fájdalmait előszeretettel enyhíti marihuánával. A fibromyalgia főbb tünetei az egész testre kiható izom- és ízületi fájdalom, a szorongás és a depresszió; a gyakran félrediagnosztizált betegségek közé tartozik, és elsősorban a központi idegrendszert érinti, annak következtében alakul ki zavar a beteg fájdalomérzékelésében.

Forrás: AFP

„Az egészséges társadalom okoz nekem gondot igazán”

Kriszti születése óta egy ritka genetikai betegséggel, a Williams-szindrómával él együtt. Nyitott, barátságos, közvetlen lány, akinek állapota ellenére van fogalma a világról és véleménye a kortársairól – szerinte vajmi keveset tudunk a ritka genetikai rendellenességekről. A vele készült interjút ITT olvashatod.

Michael J. Fox

A Vissza a jövőbe filmek híres színésze akkor robbant br a köztudatba, amikor a híres trilógiát leforgatták.

Gyógyíthatatlan betegségét 1991-ben diagnosztizálták, hét év titkolózás után vallotta be a nagyközönségnek.

A diagnózis után a színész nem hagyott fel a színészkedéssel – talán a látszatot akarta fenntartani –, és az alkoholra is rászokott, bár idővel rájött, hogy ez csak ront az állapotán, így felesége segítségével sikerült visszakerülnie a rendes kerékvágásba. Az 54 éves, beteg színész azóta a családjának él, a Parkinson-kór kutatását pedig aktívan támogatja, ezt bizonyítja, hogy még saját alapítványa is van (Michael J. Fox Foundation for Parkinson's Research). A bénulással és remegéssel járó, gyógyíthatatlan Parkinson-kór az idegrendszeri betegségek egyik legsúlyosabbika, amely az agy akaratlagos és önkéntelen mozdulatokért felelős részét is megtámadja.

Michael J, Fox és felesége, Tracy Pollan Forrás: AFP

Miley Cyrus

Jessie J mellett a botránykirálynőről is kiderült, hogy sebezhetetlen, sőt nem sokban különbözik kettejük állapota. Miley szívbetegségét, a tachycardiát

16 éves korában diagnosztizálták nála

– állítása szerint azóta nincs olyan perc, hogy ne gondolna egészségi állapotára. A tachycardia tünetei a jóval gyorsabb szívverés és a magas pulzus (akár 100-as az ideális 60-80-as értékkel szemben), szédülés, bizonytalanságérzet (ez utóbbi többnyire a vérnyomásesés következménye, mivel a szív nem pumpálja hatékonyan a vért). A betegség eredete visszavezethető többek között a túlzott koffein- és energiaital-fogyasztásra is.

Forrás: AFP

Ritka betegségeknek hívjuk azokat, amelyekben kétezer emberből csupán egy érintett. Már csaknem nyolcezer ritka betegség ismeretes az orvostudomány számára, nagy részük genetikai eredetű. Nem túl gyakori előfordulásuk miatt nehéz és hosszú folyamat lehet a betegek pontos diagnózisának felállítása, emellett több orvos nem elég felkészült vagy tapasztalt, hogy azonosítani tudja ezeket az állapotokat. Szabó Éva Lyme-kóros, amikor a betegsége kialakult, még gyerekcipőben járt az orvostudomány a kór felismerését illetően, a nő ezért súlyos árat fizetett. Történetét ITT elolvashatod.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.