A Parkinson-kór tüneteit elsőként James Parkinson angol orvos és természettudós írta le. A világon második leggyakrabban előforduló idegrendszeri betegség világnapját 1997 óta minden évben április 11-én tartják. A betegség az elmúlt évtizedekben a hírességeket sem kímélte.

Michael J. Fox 

A híres színésznél 1991-ben, harmincéves korában állapították meg, hogy Parkinson-kórban szenved – akkor mindössze tíz évet jósoltak neki az orvosok. A tökéletes látszatot megtartotta, de mellette az alkoholba menekült, hogy tudomást se vegyen állapotáról. A gödörből felesége segítette ki. Az 54 éves Fox azóta csak a családjának él, a Parkinson-kór kutatását pedig aktívan támogatja, ezt bizonyítja, hogy még saját alapítványa is van (Michael J. Fox Foundation for Parkinson's Research). 

Forrás: AFP/Josh Edelson

Michael Newman 

A Baywatch egykori szereplője is Parkinson-kórral küzd. Érdekesség, hogy ő volt az egyetlen szereplő, aki saját nevével szerepelt, valamint úszómesteri képzettsége is volt. A sorozatban a kezdetek óta részt vett, eleinte háttérszereplő volt, majd nagyobb szerepeket is kapott. „Hosszú időbe telt, amíg szembe mertem nézni a betegséggel. Kezdetben tagadtam, és úgy tettem, mintha minden rendben lenne. De egyre komolyabbak lettek a tünetek, és az egész életemet át kellett rendeznem” – nyilatkozta betegségéről a már 69 éves Newman. 

Forrás: AFP

Muhammad Ali 

A 74 éves egykori sportolónál 1981-es visszavonulása után diagnosztizálták a Parkinson-kórt. Állítólag már 1960-ban, a római olimpián is előfordult, hogy képtelen volt beszélni, annyira rossz volt az egészségi állapota. A 21 éves hivatásos pályafutása alatt 61 mérkőzéséből 56 meccset megnyerő, Cassius Marcellus Clay néven világra jött Ali 2014-ben igencsak megijesztette rajongóit, amikor egy tüdőgyulladás miatt kórházba kellett őt szállítani. A meccsein csupán öt ember győzte le őt, egyelőre a halál sem kerekedett felül rajta. 

Forrás: AFP/Paul J. Richards

Velük már végzett a betegség

Bob Hoskins 

A Golden Globe-díjas színésznek még a munkáját is félbe kellett hagynia betegsége miatt. 2012-ben diagnosztizált betegsége húzta keresztbe több mint 40 éven át tartó karrierjét. A 2014-ben elhunyt Hoskins olyan filmekben szerepelt, mint Mona Lisa, Hook, Roger nyúl a pácban

Forrás: AFP

Johnny Cash 

A Grammy-díjas amerikai énekes, dalszerző 1997-ben hozta nyilvánosságra a betegségét. Mindez nem gátolta abban, hogy karrierje új lendületet vegyen, egészen 2003-ban bekövetkezett haláláig. 

Forrás: AFP

Maurice White 

Az Earth, Wind & Fire egyik alapító tagjánál az 1980-as években jelentkezek először a Parkinson-kór tünetei, amikor a zenekar karrierje még igencsak felfelé ívelt. Állapota ellenére nem csak hogy tovább énekelt, de a diagnózis felállítása után (1992) még évekig titokban tartotta betegségét, és tovább turnézott a zenekarral. 

Forrás: Northfoto
Ők is csak emberek: 2015 legmegdöbbentőbb sztárbetegségei
A csillogás és a pompa mögött ők is összeomlanak olykor. Életük színpadán a betegségekkel kell megvívniuk, és közben már csak presztízsből sem szabad mások előtt összetörniük. A Life.hu összegyűjtött öt sztárt, akiknek a betegsége 2015-ben bombaként robbant a köztudatban.