Sokkoló! Ritka bőrproblémája miatt már három éve nem pislogott a kisfiú

bőrbetegség pislogás genetikai betegség gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Három éve nem pislogott az a 7 éves kisfiú, aki egy genetikai rendellenesség miatt halbőr-betegségben szenved, vagyis a bőre "halpikkelyszerű".

A 7 éves Zeeshan 'Zee' Younas bőrének felső rétege egy örökletes betegség, a lamellar ichthyosis miatt megvastagszik, kiszárad, repedezetté, a halpikkelyhez hasonlóvá válik.

Forrás: Twitter / Mirror

Zee szüleinek szinte folyamatosan krémekkel kell kenegetniük a kicsi bőrét, nagyjából négy-hat óránként, ráadásul még éjszaka is, ezzel megakadályozva a kiszáradását. Ezen kívül napi két-három fürdetésre is szüksége van, és szemcseppekre, mert betegsége miatt nem tud pislogni, és

szemei is kiszáradnak.

Apja, a 36 éves Nafis Younas ráadásul egy megdöbbentő sztorit is elmesélt.

"Zee az anyukájával együtt elment egy gyógyszerészhez, aki megkérdezte, hogy mi a baj a fiúval, és hogy megégették-e gyermekkorában. A fiam persze hallotta, és ezután egy hétig nagyon csendes volt. Amikor megkérdeztük tőle, hogy mi a baj, elmondta, hogy mindent hallott, és az érdekelte, hogy égési sérülései vannak-e. Majdnem megszakadt a szívem."

A halbőr-betegség

A betegségben szenvedő embereknél problémát jelenthet a túlmelegedés is, mert a vastag bőrréteg miatt képtelenek izzadni, ráadásul a szemek is veszélyben vannak, mert

a pislogást is megakadályozza a bőr kiszáradása.

Sajnos egyelőre nincsen gyógymód a betegségre, ezért Zee-nek egész életében krémekkel kell kenegetnie magát - számolt be a Mirror.

A halbőr-betegség

A leggyakoribb változat, az ichthyosis vulgaris minden 250-edik embert érinti, és alapvetően genetikai eredetű betegség. Az egyik leggyakoribb olyan betegség, melyet egyetlen gén problémája okoz. A mutáció a profilaggrin nevű fehérje működését befolyásolja.
Ez a fehérje nélkülözhetetlen a bőr megfelelő struktúrájának megteremtésében és fenntartásában. Az ichthyosis tulajdonképpen a bőr nagyon súlyos kiszáradásával jár együtt, és a nagy mennyiségű elhalt hámsejt pikkelyszerűen gyűlik össze a bőr felületén. Az esetek nagy részében a tünetek 3 hónapos és 5 éves kor között jelentkeznek először (a magzati korban kialakuló, újszülötteknél is érzékelhető bőrelváltozások az ichthyosis súlyosabb formáira utalhatnak).

Új trend hódít: mindenki bébipopókhoz hasonló selymes talpakat szeretnehttp://www.life.hu/drlife/20160420-ezt-hasznald-ha-bebipopokhoz-hasonlo-selymes-talpakat-szeretnel.htmlEgyre több felnőtt nő szeretne olyan puha talpat, mint amilyen a babáknak van - ezért pedig a furcsa szépészeti eszközök használatától sem riadnak vissza. Dr. Life--Miután megerőszakolták 190 milliót költött arra, hogy élő Barbie babává változzonhttp://www.life.hu/drlife/20160421-sarah-burge-190-millio-forintot-koltott-arra-hogy-ugy-nezzen-ki-mint-egy-barbie-baba.htmlAz ukrán Valerija Lukjanova és Lolita Richie után újabb élő Barbie-ról beszél a világ: Sarah Burge 190 milliót költött plasztikára, hogy úgy nézzen ki, akár Barbie. Ám az ő története teljesen másképp kezdődött. Dr. Life--Hamarosan elkerülhető lehet az őszüléshttp://www.life.hu/drlife/20160418-hamarosan-elkerulheto-lehet-az-oszules.htmlA tudósok felfedezték azt a gént, amely az ősz hajszálakért felel, így szabad az út a különféle innovatív megoldások irányába, amelyek az őszülést megakadályozzák. Dr. LifeThinkstockKiderült, hogy mi okozza a párkapcsolatok haláláthttp://www.life.hu/drlife/20160415-ezert-ernek-veget-a-parkapcsolatok.htmlÖt amerikai egyetem kutatói 6500 tesztalany segítségével azt próbálták kideríteni, hogy mégis miért szakítottak a korábbi kedvesükkel. Dr. Life--Egyre kelendőbb a műanyag kisujj-protézis a japán maffiózók, a jakuzák körébenhttp://www.life.hu/drlife/20160418-egyre-kelendobb-a-muanyag-kisujj-a-jakuzak-koreben.htmlYukako Fukushima egy rést talált a japán piacon, és úgy döntött, hogy műanyag kisujjakkal tömi be. Az ötlet pedig bejött. A japán maffia, a jakuza tagjai sorban állnak az ujj-protézisekért. Dr. Life--A heroin ölte meg a 23 éves lányt - Anyja meghatóan búcsúztattahttp://www.life.hu/drlife/20160414-drogtuladagolasban-halt-meg-a-22-eves-lany-anyja-meghato-modon-bucsuztatta.htmlA 23 éves Kelsey Grace éveken keresztül drogfüggő volt, egészen múlt szombatig. Heroin túladagolásban halt meg. Anyja megható szavakkal búcsúztatta. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.