Bármit teszünk, betegek leszünk? A 21. század leggyakoribb betegségei

betegség mellrák cukorbetegség Alzheimer-kór csontritkulás XXI. század
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bármerre megyünk, bármit teszünk, a betegség valamely formájával folyamatosan szembesülünk. Némelyik betegség kortól és nemtől független, míg a többi nem válogat, férfi és női szervezetben is ugyanúgy képes „lecsapni”. Ezek korunk „feltörekvő” betegségei! 

Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kór során az agyszövet degenerálódik, ezért sokaknál az öregedés velejárója. A szellemi képességek romlásával járó tünetek annyira súlyosak lehetnek, hogy a beteg mindennapi életszínvonalát és önellátását is ellehetetleníti. Jelenleg nem elérhető olyan terápia, amelynek segítségével ez a betegség gyógyítható. Kutatások szerint, ahol a családban a felmenőknél tapasztalható volt az Alzheimer-kór, ott könnyen lehet olyan géneket beazonosítani, amelyek a betegséggel összefüggésbe hozhatók. Cikkünkben összegyűjtöttünk olyan sztárokat, akiket szintén érint vagy érintett a súlyos betegség.

A Columbót alakító Peter Falk is Alzheimer-kórban szenvedett Forrás: AFP

Szív- és érrendszeri betegségek

Rendelkezésre álló adatok alapján a fejlett országok népességének fele(!) hal meg szív- és érrendszeri betegségek következtében. Több, közel 300 rizikófaktor is közrejátszhat a kialakulásában, már fiatal felnőtt korban fontos figyelmet fordítani az ilyen típusú betegségek megelőzésére. Ezen típusú betegségek leggyakoribb, legszembetűnőbb megjelenése az akut szívinfarktus, a stroke, a szívelégtelenség és a koszorúér-betegség. Majdnem mindegyik tünet hátterében ott áll a stressz mint rizikófaktor.

Tudtad?

Azok az emberek, akik elveszítik a partnerüket, legalább egy évig a szívbetegségek megnövekedett kockázatát szenvedik el – mutatták ki egy új, átfogó kutatásban.

Mellrák

A mellrák egyre elterjedtebb, a nőknél kimutatott rákok 13 százalékát jelenti, Magyarországon a leggyakoribb rákfajta. A köztudatban a változókor jelenségeként van jelen, ám egyre több fiatalabb korban előforduló esetet is regisztrálnak. Fontos megemlíteni, hogy férfiaknál is előfordulhat, ám náluk valamivel agresszívabb, rövidebb lefolyású folyamat. Az emlőrák kialakulásának egyik fő szerepe az ösztrogén női hormon egyoldalú termelődése, amely legtöbbször cikluszavarral mutatkozik meg. A fogamzásgátló tabletták és a változókori készítmények rákkeltő hatása a mai napig éles viták tárgya. Cikkünkben írtunk arról, hogy mit tegyél, illetve kérdezz, amikor csomót észlelsz a melledben!

Forrás: Dreamstime

Cukorbetegség

A cukorbetegség olyan anyagcsere-betegség, amely emelkedett vércukorszinttel mutatkozik meg. A vércukorszint legfőbb szabályozója az inzulin hormon, amelynek csökkenése vagy megszűnése cukorbetegséget – nem megfelelő hatékonyságú működése inzulinrezisztenciát – eredményez. A cukorbetegségnek két típusa ismert: az 1-es, amelyet nem lehet megelőzni, valamint a 2-es típusú, amely megfelelő életvitellel kordában tartható. Magyarországon jelenleg 750 ezer cukorbeteg van regisztrálva. Tisztában vagy vele, hogy mit művel a cukor a szervezetedbe jutva? ITT leírtuk!

Túlélte a rákot, mert kezelései mellett étrendet váltott!

Berg Éva 38 évesen vette észre a betegségre utaló első jeleket. Amikor kiderült, hogy mellrákos, nem csupán lelki öntuningolásba, de azonnal drasztikus életmódváltásba kezdett: nemcsak a cukrot és bizonyos ételeket, de még a csapvizet is megvonta magától. Interjú.

Csontritkulás

Csontjaink folyamatos változásban vannak, egy fiatal felnőtt teljes csontozata képes két-három hónap alatt megújulni; a folyamat eltart egészen a harmincas életévekig, amikor is a csontképzés és a csontlebontás egyensúlya megdől. A csontok ereje függ a méretüktől, a sűrűségüktől, valamint az ásványianyag-tartalmuktól.

Forrás: Dreamstime

A csontritkulás következtében a csontok alakja és mérete változhat, a csontsűrűség pedig kisebb lesz az ásványi anyagok mennyiségének csökkenése miatt. A jelenség pontos okát a mai napig kutatják, megelőzéséhez addig is D-vitamin és kalcium javasolt. A csontritkulás rizikófaktorai közé tartozik a dohányzás, a stressz, a pajzsmirigy-alulműködés és a cukros üdítők nagy mennyiségű fogyasztása is.

Támogatott tartalom

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.