szívderítő egészség alvás fiatalkor időskor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Magyarországon az óvatos becslések szerint minden második felnőtt szenvedett már ideiglenes alvászavarban. A nőket kétszer olyan gyakran érinti, mint a férfiakat, és az idősebbeknél többször fordul elő, mint a fiataloknál. Az alvászavar növeli a kardiológiai betegségek kockázatát.

Több kutatás is igazolta, hogy a rossz alvók között, főleg ha éjszakai légzéskimaradás is jelentkezik (alvási apnoé) gyakoribbak a szív- és keringési zavarok. A magas vérnyomás hajlamosít obstruktív alvási apnoéra, ami viszont a magas vérnyomást erősíti. Az éjszakai légzészavar miatt romlik a szervezet oxigénellátottsága, ami növeli a pulzusszámot és a vérnyomást – majd az idő előrehaladtával az éjszakai magas vérnyomás nappal is állandósul.

Forrás: Dreamstime

Az alvászavar nem játék! Aki éjszaka rosszul alszik, az reggelre csak fél ember, rosszkedvű és elégedetlen. Csökken a koncentráló- és a teljesítőképessége, a munkahatékonysága pedig 39 százalékig visszaeshet. A kialvatlanság az egyik leggyakoribb oka a közúti baleseteknek, de a túlsúly kialakulásában is szerepet játszhat.

Vannak napok, amikor nem alszol jól? Fogadd meg a Szívderítő.hu tippjeit!

5 meglepő tény az alvásrólhttp://www.life.hu/drlife/20160411-meglepo-tenyek-az-alvasrol-kutatasi-eredmenyek-alapjan-kialvatlanok-vagyunk.htmlNem szép a bőröd, sokat eszel és nem kívánod az együttlétet? Lehet, hogy nem aludtál eleget! Dr. Life--Több alvásra van szüksége a nőknek, mint a férfiaknakhttp://www.life.hu/drlife/20160307-tobb-alvasra-van-szuksege-a-noknek-mint-a-ferfiaknak.htmlGyakran vitáztok azon a pároddal, melyikőtök alszik többet? Egy nemrég elkészült kutatás eredménye szerint jobb, ha a férfiak hagyják pihenni szívük hölgyét: azok a nők, akik keveset alszanak, sokkal nagyobb arányban szenvednek az alváshiány okozta egészségügyi gondokkal, mint az urak. Dr. Life--Agyvérzést okozhat a túl sok alvás?http://www.life.hu/drlife/20160219-a-tobb-mint-8-oras-alvas-agyverzest-okozhat-egy-kutatas-szerint.htmlA napi 8 óránál tovább tartó alvás sokkal károsabb az egészségre, mint az ennél rövidebb alvásidő - állítja egy új amerikai kutatás eredménye. Dr. Life--A kórosan elhízott férfi életmentő műtétje után alvásfüggő letthttp://www.life.hu/drlife/20160212-gideon-yeakley-a-tulsulyos-ferfi-eletmento-mutetje-utan-alvasfuggo-lett.htmlA 33 éves Gideon Yeakley már az életét is kockáztatta kóros túlsúlyával, ami a családi kapcsolataira is rossz hatással volt. Azonban hiába vetette magát alá műtétnek. Egyik függőségből a másikba esett. Dr. LifeNorthfotoMi a közös az alvásban és a szívbetegségben? Ez a gén!http://www.life.hu/drlife/20151211-kutatok-megallapitottak-hogy-ugyanaz-a-gen-felelhet-az-alvasert-es-a-szivrohamert.htmlA Stanford University School of Medicine kutatói azonosítottak egy olyan gént, amelyik ha jól működik, csökkenti a szívbetegség kialakulásának valószínűségét, elősegíti a kezelés eredményességét, és így kiemelt célpontja lehet az új gyógyszerek fejlesztésének. Dr. Life--A délutáni alvás életmentő hatással bírhttp://www.life.hu/drlife/20150904-kutatas-szerint-megis-kellene-aludnunk.htmlEgy kutatás nemrégiben nyilvánosságra hozott eredményei szerint a délutáni alvás sokkal jobb hatással bír, mint azt korábban gondoltuk volna. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.