Nincs a világon más rokona Fodor Zsókának, de természetesen nemcsak emiatt aggódik nagyon testvére életéért. Súlyos betegségben szenved a színésző bátyja, ráadásul 13 ezer kilométerre vannak egymástól.

Venezuelában él Fodor Zsóka testvére, aki közel 40 éve működtet ott egy krómozó üzemet. Egészségének nem tett jót az a 4 évtized, amit a gyárban töltött, már az épület közelébe sem mehet a színésznő bátyja.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"A króm beleette magát a tüdejébe. Hetven százaléka leállt, nem működik. Emiatt nem jutott elég vér a szívébe, aminek viszont szívmegnagyobbodás lett a következménye. És hát már nem fiatal, elmúlt nyolcvanéves. Az orvosok azonnal eltiltották szinte mindentől, elsőnek a munkától. De még attól is, hogy a műhely közelébe menjen" - mondta a színésznő a Blikknek. Fodor Zsóka nagyon aggódik testvéréért, ráadásul ő nem is tud ott lenni mellette. Szerencsére azonban a családja vigyáz rá. "A családja vigyáz rá, de olyan szigorúan, mintha „testőrök" lennének. Mindig mellette állnak, és erre szükség is van. Bevallom, én nagyon is féltem, amikor megtudtam, hogy ennyire beteg. Nincs a világon más rokonom, csak ő. Ha vele történik valami, ki mondja nekem még egyszer, hogy kishúgom? " - mondta a színésznő.

Fodor Zsóka: "Érettségim nincs, diplomám van"
Még gimnazista volt, amikor felvették a főiskolára Fodor Zsókát. Így, furamód, diplomát szerzett, de értettségizni sose érettségizett. Olvasd el erről a Life.hu cikkét.