Már a 7 éves kislányok is elégedetlenek a testükkel

Forrás: giphy.com -
étkezési zavar kutatás kislány testképzavar gyermekkor mentális egészség felmérés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Aggasztó eredménnyel zárult a világszerte ismert brit cserkészlány szövetség, a Girlsguiding UK által készített kutatás: eszerint a fiatal, 7 és 10 év közötti lányok harmada érzi egyöntetűen, hogy a külsejük a legfontosabb tulajdonságuk, ezzel együtt pedig sokuk érzi elégedetlennek magát a saját testét illetően.

A 7 és 10 év közötti brit lányok egyharmada gondolja úgy, hogy bírálják őket a külsejük miatt, negyedük pedig nyomás alatt érzi magát, mert tökéletesnek kell lenniük – derült ki a Girlsguiding UK nevű cserkészszervezet felméréséből.

Forrás: Dreamstime

A jótékonysági szervezet éves felmérésében összesen 1627 7 és 21 év közötti lányt és fiatal nőnek tett fel különböző kérdéseket az egészségtől kezdve a jóléten át a kapcsolatokig és a karrierig. Az eredmény szerint a lányok kevésbé elégedettek a testükkel, ezzel együtt pedig az önbizalmuk is csökken, és az eredménye szerint

már a 7 évesek is érzik a nyomást magukon, amely szerint szépnek és tökéletesnek „kell" lenniük.

A megkérdezett 7 és 10 év közötti lányok egyharmada (35%-a) vallotta, hogy a nőket inkább a külsejük, semmint a képességeik alapján ítélik meg, és nagyjából ugyanennyien (36%) érezték úgy, hogy a legfontosabb tulajdonságuk az, hogy hogyan is néznek ki. A szervezet aktivistái egyetértenek abban, hogy mindezek tükrében

a legfontosabb feladatuk a lányok tárgyiasítása és zaklatása elleni küzdelem – ez ugyanis nem csupán az énképüket teszi tönkre, hanem az egész életüket.

Forrás: giphy.com

"Nem kérek vacsorát, anya. Úgyis kövér vagyok"

Bár az anorexia továbbra is fiatal nőknél és tinikorban jelentkezik a leggyakrabban, egyre több olyan eset kerül napvilágra, melyben kisiskolás, éhező kislányokról hallani. A Life.hu gyermekkori anorexiáról szóló cikkéért kattints ide.

A fiatal lányok önbizalmáról sem fest túl jó képet a kutatás. Ebben a korcsoportban a lányok kétötöde (38%) gondolja úgy, hogy nem elég csinos, és hasonló arányban érzik úgy, hogy inkább a külsejük, semmint a belső tulajdonságaik alapján ítélik meg őket. 23%-uk érzi a szükségét annak, hogy tökéletesen kell kinéznie, és 15%-uk vallotta azt, hogy zavarban vannak a külsejük miatt.

A legtöbb 7 és 10 év közötti szerint sokkal jobban érezné magát akkor, ha az emberek a lányokat és a nőket nem a külsejük alapján ítélnék meg.

Sam Smethers, a Fawcett Society nevű női egyenjogúságért küzdő szervezet vezérigazgatója szerint azok a lányok és nők, akiket folyamatosan csak a külsejük alapján véleményeznek, sokkal magasabb arányban szenvednek valamilyen mentális betegségtől vagy depressziótól.

Forrás: Dreamstime

A Girlguiding UK szervezet 2009-ben készítette el az első ilyen jellegű felmérését, amelyet azóta minden évben meg is ismétel. Idén először indította el közösségi média kampányát, amelyben arra szólítja fel a nyilvánosságot, gondolja át, hogyan bókol és dicséri meg a lányokat.

Miért diétázik egy kilencéves?

A szakemberek nagyon elkeserítőnek tartják, hogy abban a korban, amikor éppen a legfelhőtlenebb időszakot kéne átélniük a gyerekeknek, sokakat vélt vagy valós súlyfelesleg aggaszt. Annak ellenére, hogy az elhízás egyre nagyobb probléma világszerte, az anorexiások száma is folyamatosan nő, és a betegek között már nem ritka a kilencéves sem. A Life.hu cikkét itt olvashatod el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.