Amikor az élet egy pillanat alatt megváltozik – Filmek, amelyek után másképp nézel a rákra

A bakancslista A nővérem húga film Édesek és mostohák rák (betegség) Csillagainkban a hiba Fifti-fifti filmvászon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Korunk népbetegsége a rák. Sajnos szinte nincs olyan család, baráti, ismertségi kör, ahol ne fordulna elő legalább egy érintett, aki megküzdött ezzel a halálos kórral. Egy ilyen érzékeny téma a hollywoodi filmeseket sem hagyta hidegen: számos remek filmalkotás született már ebben a témában, amelyek segítségével egy teljesen új perspektívából közelíthetjük meg ezt az igen súlyos betegséget – akár érintettek vagyunk, akár nem.

Életem (1993)

Adott egy sikeres reklámszakember, Bob, akinek élete tökéletesen alakul: karrierjében szárnyal, gyönyörű feleségével pedig boldog házasságban él, és akivel kiderül, hogy babát várnak – és éppen egy időben ezzel az örömteli hírrel együtt tudja meg azt is, hogy gyógyíthatatlan veserákja van, és alig néhány hónapja van hátra.

Vagyis már nem lesz ott gyermeke születésénél, és nem fogja látni, ahogy felnő.

Bob ezért elhatározásra jut: naponta a kamera elé ül, hogy videóra tudja venni mindazt az atyai tanácsot, amivel szeretné ellátni születendő gyermekét.

Édesek és mostohák (1998)

Adott egy édesanya, aki rákos, és a mostoha, aki a család új tagjaként próbál helytállni és navigálni őket ebben a rendkívül emberpróbáló időszakban.

Érzelmi zűrzavarok, családon belüli konfliktusok, könnyfakasztó jelenetek és végül a megbékélés

– minden, amit elvárhatunk egy hollywoodi filmalkotástól, amelynek egyik középpontjában maga a rák áll. Az Édesek és mostohák nem csupán arra kiváló példa, mennyire átrendeződnek a viszonyok a rák lesújtó diagnózisa után, hanem arra is, hogy sajnos a családon belüli viszályok és problémák a gyerekeket viseli meg a leginkább.

A bakancslista (2007)

Morgan Freeman és Jack Nicholson – már csak a két színészóriás is nyomós oka annak, hogy leüljünk megnézni ezt az egész estét filmet, amelyben

két teljesen különböző háttérrel érkező férfi kerül közelebb egymáshoz és magához akkor, amikor ugyanabba a kórházi szobába kerülnek.

A bakancslista érdeme, hogy bár valóban a szívünk mélyére hatol, mégsem ragad meg ezen a szinten, és nem melodrámán keresztül igyekszik átadni a történet fő üzenetét – hogy az élet sava-borsát azok a dolgok jelentik, amelyeket szeretnénk megélni, átélni akár egyedül, akár szeretteinkkel, akár a rák lesújtó diagnózisa nélkül is.

A nővérem húga (2009)

Mi is változik meg egy család életében, amikor kiderül, hogy az egyik gyerek rákos? Hol a határ a segítségnyújtásban? Kinek is kell küzdenie még a gyógyulásért? Ezekben a helyzetekben mi, pontosabban ki is az igazán fontos? Lehet-e egyáltalán dönteni erről? Sok fontos kérdés, amelyet A nővérem húga című alkotás is feszeget Cameron Diaz elképesztő alakításában, aki édesanyaként minden erejével azért küzd, hogy megmentse leukémiával küzdő legidősebb lányát. Tulajdonképpen ezért is születik meg a család harmadik gyermekeként Andromeda, aki nővére donoraként „használnak."

De lehet-e szörnyetegnek nevezni ezért egy kétségbeesett szülőt, aki a gyermeke életét tartja fontosabbnak?

Nehéz téma, súlyos kérdésekkel.

Fifti-fifti (2011)

A film egy rákos beteg igaz története alapján íródott és készült, amelynek főszereplője egy fiatal, életerős férfi (Joseph Gordon-Levitt), akit a rák egyik ritka, nagyon súlyos fajával diagnosztizálnak. A Fifti-fifti

száraz és mérsékelt humorral fűszerezve járja végig a diagnózis kézhezvételétől kezdve a gyógyulásig vezető bonyolult és nehéz utat,

amelyet végigkísérnek az aggódó családtagok, a legjobb barátok, az orvosok és más jelentős személyek. A film egyik legjobb része a felemelő befejezés, ami egyrészt megnyugvást hoz annak tekintetében, hogy milyen reális történettel állunk szemben.

Csillagainkban a hiba (2014)

Mit is jelent az, amikor életünk minden egyes napja egy igazi ajándék, amikor átélhetjük az örökkévalóság érzését azzal, akit szeretünk? 2014 egek fyik sikerfilmjénőszereplője két rákbeteg kamasz, akik egy önsegítő csoportban találkoznak, és akik

betegségük súlyossága ellenére tudnak nevetni, megélni szerelmüket.

A könyvön alapuló film az egész világot könnyekig hatotta.

Már a 7 éves kislányok is elégedetlenek a testükkelhttp://www.life.hu/drlife/20161011-testkepzavar-es-mentalis-problemak-mar-a-7-eves-kislanyoknal-is-elofordulhatnak.htmlAggasztó eredménnyel zárult a világszerte ismert brit cserkészlány szövetség, a Girlsguiding UK által készített kutatás: eszerint a fiatal, 7 és 10 év közötti lányok harmada érzi egyöntetűen, hogy a külsejük a legfontosabb tulajdonságuk, ezzel együtt pedig sokuk érzi elégedetlennek magát a saját testét illetően. Dr. Life--Kiderült: ezért jobb, ha tanyán nő fel a gyerek, mint ha a városbanhttp://www.life.hu/drlife/20161010-a-tanyan-felnovo-gyerekek-egeszsegesebbek-mint-a-varosiak.htmlA Thorax című folyóiratban megjelent tanulmány szerint azok a gyerekek, akik tanyán nőttek fel, egészségesebbek és ritkábban fordul elő náluk allergiás megbetegedés, mint a külvárosokban és a belvárosokban felnőtt gyermekek körében. Dr. Life--Meglepő! Ezt okozza a szervezetben a dohányzáshttp://www.life.hu/drlife/20161005-a-dohanyzas-30-evre-is-nyomot-hagyhat-az-emberi-szervezetben.htmlKözel 16 ezer dohányos, nem dohányzó és egykor dohányzó vérmintáját elemezték ki tudósok, amelyek alapján arra következtettek, hogy a dohányfüst hosszú távon is nyomot hagy a DNS-en. Ilyen változás azoknál is észlelhető volt, akik immár 30 éve leszoktak a cigarettázásról. Dr. Life--Valóban rákot okozhat a melltartó? A leggyakoribb tévhitek az emlődaganatrólhttp://www.life.hu/drlife/20161003-a-mellrakkal-kapcsolatos-leggyakoribb-tevhitek.htmlA nők egyik leggyakrabban diagnosztizált daganatos megbetegedése a mellrák, ami miatt sokan egy időzített bombaként gondolnak a saját testükre. A rizikófaktorainak többsége (mint a genetika, az életkor, illetve a tény, hogy nők vagyunk) ellen ugyanis nem nagyon tehetünk semmit. Ezért tűnnek vonzónak a mellrák kialakulásáról terjedő mítoszok, amelyek azt az érzetet keltik bennünk, hogy ha akarjuk, meg tudjuk védeni magunkat ettől a rettegett betegségtől. Dr. LifeOrigoMeglepő! Ezt okozza a szervezetben a dohányzáshttp://www.life.hu/drlife/20161005-a-dohanyzas-30-evre-is-nyomot-hagyhat-az-emberi-szervezetben.htmlKözel 16 ezer dohányos, nem dohányzó és egykor dohányzó vérmintáját elemezték ki tudósok, amelyek alapján arra következtettek, hogy a dohányfüst hosszú távon is nyomot hagy a DNS-en. Ilyen változás azoknál is észlelhető volt, akik immár 30 éve leszoktak a cigarettázásról. Dr. Life--Kit hívhatott volna még fel Ben Stiller?http://www.life.hu/drlife/20161005-sztarok-akik-megkuzdottek-a-prosztatarakkal-koztuk-ryan-oneil-ian-mckellen-roger-moore.htmlBen Stiller a napokban egy műsor vendégeként beszélt őszintén arról, hogy 2 évvel ezelőtt prosztatarákot állapítottak meg nála orvosai. A világsztár Howard Stern műsorvezetőnek elárulta: a lesújtó diagnózis után egyik színész kollégáját, Robert De Nirót hívta, aki értesülései szerint évekkel ezelőtt szintén megküzdött ezzel a megbetegedéssel. Ám nem ő az egyedüli híresség, aki megküzdött a rettegett kórral: a Life.hu most összegyűjtötte, kikhez fordulhatott volna még Ben Stiller egy kis iránymutatásért. Dr. LifeAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.