Szívszorító! Egy napig sem tartott a pár házassága

séta házasság fiatalok szerelem tragédia rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jonathan és Sian egy napig sem volt házas. Özvegye egy 550 kilométeres sétával akarja felhívni a figyelemet arra a szörnyű kórra ami végzett férjével.  

Jonathan és Sian a newcastli egyetemen találtak egymásra. Mindig tudták, hogy egy napon összeházasodnak. Johnatánnál 30 éves korában, 2015 februárjában rákot diagnosztizáltak, ez után hivatalosan is eljegyezték egymást. A kemotrápia nem jöhetett szóba, így egy közeli időpontra tűzték ki az esküvő dátumát. A megbeszélt dátum előtt pár héttel, Johnatan állapota rosszabbra fordult, így még előrébb október 22-ére tették menyegzőjüket. Sian elmondta:

"A fogadalma voltak az utolsó szavai, amiket elmondott és tudatánál volt. Majd elaludt, és többé nem ébredt fel."

Illusztráció Forrás: Dreamstime

Már tinédzserként diagnosztizálták Johnatannál a fekélyes vastagbélgyulladást, ami később, a rák kialakulásához vezetett. A sétából összegyűlt pénzt, egy bélgyulladásos betegekkel foglakozó alapítvány javára fordítják - írja a Daily Mail.

Sian, férje születési helyéről, a welsi Merthyr Tydfil-ből gyalog indul el Glasgow-ba,

a Celtic stadionba, mert ez a csapat volt Johnatan kedvence. Sian 550 kilométert tesz meg kísérőivel együtt, a hosszú túra a tervek szerint az első házassági évfordulójukon, október 22-én ér véget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.