Havas Henrik itt tart a rákkal folytatott küzdelemben

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
Esti Frizbi Havas Henrik rák Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajdú Péter meghívta a műsorába Havas Henriket, miután heves szóváltás zajlott le közöttük a közösségi oldalakon. Mindketten kemény szavakkal bírálták a másikat, ez a műsorban sem volt másként, de azért akadt idő egyéb problémák megvitatására is: Havas például elárulta, hol tart a rák elleni küzdelemben.

Egyik kemény beszólás a másik után, így lehetne jellemezni Havas Henrik és Hajdú Péter kapcsolatát mostanság, csakhogy ezek a szóváltások eddig nem szemtől szemben történtek. Hajdú Péter azonban véget vetett az üzengetésnek, és meghívta műsorába a tanár urat, és össze is csaptak este a Frizbiben.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

A szópárbajok mellett esett szó magánügyekről is. Havas Henrik elmondta, hogyan áll a rákkal folytatott küzdelemben. Négy évvel ezelőtt éppen Hajdú műsorában beszélt daganatáról, most pedig arról, hogy már tünetmentes. "Négy éve elmondhattam nálad, hogy

engem egyszerűen félrediagnosztizáltak, és erre majdnem ráment az életem,

tehát gyulladással operáltak, aztán kiderült, hogy rák. Azért mentem el hozzád akkor, hogy elmondhassam az embereknek, figyeljenek oda"mondta Havas a Frizbiben, és arról is beszélt, milyen most az állapota. "Most már csak évente egyszer kell mennem kontrollra, tehát abszolút megúsztam a dolgot" – árulta el.

Suhajda Dániel: „Végig ott voltam a kislányom születésénél”http://www.life.hu/drlife/20161019-suhajda-daniel-szinesz-a-joba-rosszban-szinesze-vegig-ott-volt-kislanya-szuletesenel.htmlA Jóban Rosszban sztárjának nemrég született meg második gyermeke, akinek világrajövetelét az elejétől végigasszisztálta. Dr. Life--Személyiségtípusok: kiderült, hogy a legtöbben csak irigyek vagyunkhttp://www.life.hu/drlife/20161017-szemelyisegtipusok-te-melyikbe-tartozol.htmlTe is hajlamos vagy irigykedni másokra? Nem te vagy az egyedüli! Egy friss kutatás szerint lényegesen kevesebb személyiségtípus létezik, mint azt a tudósok korábban megállapították, és a többségük sajnos nem éppen hízelgő karaktert sejtet. Dr. Life--Mínusz 40 kiló - Lógó bőre keseríti meg Lagzi Lajcsi életéthttp://www.life.hu/drlife/20161023-lagzi-lajcsi-40-kilot-fogyott-log-a-bore.htmlSállal próbálja elrejteni lógó tokáját a zenész. Dr. LifeOrigoKávé vagy tea? Az egészséged szempontjából nem mindegyhttp://www.life.hu/drlife/20161020-a-tea-fogyasztasa-csokkentheti-a-sziv-es-errendszeri-megbetegedesek-kockazatat.htmlEgy friss kutatás szerint a mértékletes, ám rendszeres teafogyasztás lassíthatja a kalcium lerakódását a koszorúérben, ezzel együtt pedig csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. De vajon mi a helyzet a kávéval? Dr. Life--Megvan a módszer a kínzó éhség leküzdésérehttp://www.life.hu/drlife/20161019-az-ehseg-lekuzdese-mozgassal.htmlSokunknak ismerős lehet az érzés, amikor egy sokáig elhúzódó, komoly szellemi kihívást jelentő határidős munka vagy egy maratoni tanulás után ránk tör a mindent legyűrő éhségérzet. Kutatók szerint ilyenkor a legjobb, ha a hizlaló ételek helyett inkább beiktatunk egy rövid edzést. Dr. Life--Mitől vagy állandóan fáradt?http://www.life.hu/drlife/20161018-ezert-vagy-allandoan-faradt-es-almos.htmlKialvatlanul kelsz, a kávét már nem érzed elég hatásosnak, és alig várod, hogy végre hazaérhess, hogy a kanapén elnyúlva újra álomba szenderülhess? Úgy érzed, sosem tudod magad kipihenni, és nem érted, mi az oka? A megoldás az életmódodban keresendő. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.