Rékasi Károly: "Nem kell többet rettegnem, hogy levágják a lábam"

Forrás: Facebook/Rékasi Károly hivatalos profiloldal -
motorbaleset Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ismeretes, a színész kálváriája már két éve tart, és úgy tűnik, lassan a végéhez ér. Bár nem hitte, hogy újra teljesen ép lehet a lába, és nagyon sokáig rettegett attól is, hogy amputálni kell, de most végre látszik a fény az alagút végén. Átesett a kilencedik műtéten, és bár még vár rá néhány megpróbáltatás, nagyon boldog, hogy kivették a combját tartó hatalmas fémet és a többtucatnyi csavart.

"A kilencedik műtétnél már meg sem kérdeztem, hány óráig tart, csak az a fontos, hogy sikerült. ... Eleinte látni sem akartam a vasat, ami a nyomorúságomra emlékeztet, aztán meggondoltam magam, és mégis elkértem. Ha ránézek, az jut eszembe, nincs többé esélye az életveszélyes baktériumnak, hogy megtelepedjen bennem, és rombolja a szervezetemet, immunrendszeremet. Nem kell többet rettegnem, hogy levágják a lábam, pedig ez is benne volt a pakliban" – mondta a Storynak Rékasi, aki azt is elmesélte, hogy a baleset után, amikor felébredt a kómából, nem emlékezett párjára, Gerdára, és a sok éve elhunyt édesapját hívogatta.

Rékasi Károly és Pikali Gerda a levendulamezőn Forrás: Facebook/Rékasi Károly hivatalos profiloldal

Annak ellenére, hogy sohasem tanultam, hosszan és összefüggően beszéltem latinul.

Rettenetes lehetett Gerdának és anyukámnak is átélni mindezt. Amikor egy kisgyerek megteszi az első lépést, a család boldogan újságolja. No, nálam ötven felett ugyanilyen öröm volt ez" – mesélte Rékasi.

Újabb műtét előtt áll Rékasi Károlyhttp://www.life.hu/drlife/20170225-kilencedik-mutetje-elott-all-rekasi-karoly.htmlTalán végre az utolsó műtétjét várja Rékasi Károly. Ha minden jól megy, az állandó fájdalomtól is megszabadulhat. Dr. Life--Rékasi Károlynak óvintézkedésre van szükségehttp://www.life.hu/drlife/20170111-rekasi-karolynak-es-pikali-gerdanak-ovintezkedesre-van-szuksege-az-influenza-ellen.htmlMár másfél év telt el Rékasi Károly motorbalesete óta, ám sérüléseiből még most sem tudott teljesen felépülni. Lábát továbbra is kézzel kell arrébb tennie, ráadásul fokozottan kell figyelnie egészségére. Minden fertőzés vagy betegség veszélyes lehet. Párja, Pikali Gerda elmondta, óvintézkedésekre van szükség, hogy megóvják magukat az influenzától. Dr. Life--Elismerte tettét Rékasi gázolója: A színész nem vétkes!http://www.life.hu/drlife/20161201-rekasi-karoly-szinesz-nem-vetkes-a-balesetebben.htmlPozitív fordulat Rékasi Károly ügyében. A színészt elgázoló férfi ugyanis beismerte, hogy ő volt a hibás a 18 hónappal ezelőtti balesetben. A nyomozás még tart, de ez jelentősen megkönnyítheti a másfél éve tartó ügymenetet. Úgy tudni, Rékasi az ügyvédjétől értesült a jó hírről.Dr. Life--Détár Enikő szurkol Rékasi felépüléséérthttp://www.life.hu/drlife/20161127-detar-eniko-szineszno-szurkol-volt-ferje-rekasi-karoly-felepuleseert.htmlNem sokszor szólalt meg Détár Enikő Rékasi Károly 18 hónappal ezelőtti súlyos motorbalesetével kapcsolatban. Most azonban arról beszélt, mennyire megérintette volt férje drámája és őszintén szorít neki, hogy mielőbb felépüljön. Dr. LifeOrigoRékasi Károly és Pikali Gerda szerelmét próbára teszi a betegséghttp://www.life.hu/drlife/20161122-rekasi-karoly-es-pikali-gerda-szineszno-szerelmet-probara-teszi-a-betegseg.htmlRékasi nemrég csak fájdalomcsillapítókkal tudott végigállni egy koncertet, és beismerte azt is, bizony a szerelmüket is igencsak próbára teszi a betegség. Dr. Life--Rékasi Károly: "Az orvosom szerint borotvaélén táncolunk..."http://www.life.hu/drlife/20161119-rekasi-karolynak-jotekonysagi-bulit-szervez-a-republic-de-nem-fogad-el-penzt.htmlMint ismeretes, vasárnap este jótékonysági koncertet szervez a Republic zenekar Rékasi Károlynak. A rendezők a József Attila Színházban tartandó buli teljes bevételét a színésznek ajánlották fel, ami kétségtelenül sokat segítene jelenlegi helyzetén. Ő azonban büszke ember, aki soha nem kérne senkitől. Inkább ad. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.