Még nem játszhat Cserhalmi György, nem épült fel teljesen

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
műtét színház Cserhalmi György
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cserhalmi György gerincműtéten esett át, de még most sem épült fel teljesen. Hiába számítottak rá a színházakban, sajnos még nem tud játszani.

Még áprilisban derült ki, hogy Cserhalmi György komoly műtéten esett át: a gerincét kellett megoperálni. A beavatkozást a debreceni klinikán végezték, a művész saját estjeit azonnal lemondták. Abban azonban bíztak, hogy őszre a rehabilitáció segítségével mér színpadra tud állni, de sajnos úgy néz ki, még egy darabig nélkülözniük kell Cserhalmi Györgyöt a nézőknek. A Nemzeti Színház Bánk bán című darabjában sem lesz látható.

Cserhalmi György még nem állhat színpadra Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Valóban nem szerepelek ebben a darabban, de nem szeretek pletykálni. Én csak élem az életem" - mondta a Blikknek Cserhalmi György. A Nemzeti Színházt is megkereste a lap, ők is a színész egészégi állapotára hivatkoztak.

Cserhalmi György jelenlegi egészségügyi állapota nem teszi lehetővé, hogy folyamatos fizikai megterhelésnek legyen kitéve,

Egy magyar testépítő vallomása a szteroidokról - Videó!http://www.life.hu/drlife/20170910-egy-magyar-testepito-vallomasa-a-szteroidokrol-video.htmlNémeth István olyan dolgokról mesélt, amiről csak kevesen mernek... Dr. LifeOrigoFejős Éva büszke a szülés nyomaira http://www.life.hu/drlife/20170910-szereti-a-hegeit-fejos-eva.htmlFejős Éva már visszanyerte eredeti alakját, de természetesen, még nem elégedett önmagával. A császármetszés hegét azonban kifejezetten szereti magán. Dr. LifeOrigoMichael Schumacher szóvivője végre megszólalt a sportoló állapotárólhttp://www.life.hu/drlife/20170909-michael-schumacher-szovivoje-megszolalt.htmlSabine Kehm azért állt nyilvánosság elé, mert szerette volna tisztázni a közelmúltban felröppent híreket Michael Schumacher állapotáról. Dr. Life--Till Attila edzés közben megsérült - Fotó!http://www.life.hu/drlife/20170909-tilla-megserult-foto.htmlTilla hosszú ideje keményen edz, hogy formában tudja tartani testét. Ezúttal azonban meg is sérült... Dr. LifeOrigoOrrműtéte óta priapizmusban szenved Neven Ciganovic horvát modellhttp://www.life.hu/drlife/20170909-orrmutete-ota-priapizmusban-szenved-neven-ciganovic-horvat-instagram-modell.htmlA 45 éves Neven Ciganovicnál nem várt mellékhatással jár legutóbbi plasztikai műtéte. Bár nem először feküdt kés alá, erre nem számított. Dr. LifeOrigoVisszavonul az Eurovízió szívbeteg győztese, Salvador Sobralhttp://www.life.hu/drlife/20170909-visszavonul-az-eurovizio-szivbeteg-gyoztese-salvador-sobral-donorszivre-var.htmlSalvador Sobral állapota súlyosbodott, ezért szeptember 8-án adja az utolsó koncertjét. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.