Lerch István többször került életveszélybe az elmúlt hónapokban, de a legendás zenész nem adta fel. Felesége segítségével küzd azért, hogy állapota egyre jobb legyen.

Lerch István először január elején kapott agyvérzést, az életmentő beavatkozás után pedig megkezdte a felépülést és küzdelmet, de hiába. Májusban újjab vérömleny keletkezett az agyában, és kezdhette újra az egész harcot. A legendás zenész azonban nem adta fel, felesége segítségével együtt küzdenek azért, hogy javuljon az állapota. Enikő nem is szeret nyilatkozni férjéről, hiszen tudta, hogy a folyamat lassú lesz, és mindkettőjüknek nyugalomra van szüksége, de most úgy döntött, hogy megtöri a csöndet.

Lerch Istán állapota lassan, de biztosan javulForrás: MTI/Kollányi Péter

"Mindig bíztam az orvosokban és jól tettem. Egyetlen percig sem hitegettek, de minden létezőt megtettek a férjemért. Hosszú az út, amit végig kell még járnia, mire hazajöhet, de biztató a javulás. Most már elárulhatom, volt idő, amikor nagyon nekikeseredtem hullámzó állapota miatt" - mondta Enikő a Story Magazinnak. "Most viszont már van ok bizakodni! Szükség lehet ugyan további vizsgálatokra, tán műtétre is, de István szépen eszik, ki-kiül a többi beteghez, a nővérek is nagyon szeretik" - mondta a zenész felesége, akit nagyon megviseltek az elmúlt hónapok. "Nem egyszerű most nekem, de muszáj erősnek lenni. A javulás minden apró bizonyítéka lökést ad a folytatáshoz. Újabban kártyázunk, néha társasjátékozunk a kórházban. István egyre többször elmosolyodik. Ahogy erősödik, látom, elfogadta az állapotát, de ami a legfontosabb, mindenáron gyógyulni akar" - mondta Enikő.