Munka-anorexia munka teljesítmény
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindannyian hallottunk az anorexiásokról, akik nem vesznek ételt magukhoz, és kiéheztetik a szervezetüket. Létezik olyan, aki kerüli a munkát, de nem azért, mert csaló, vagy lusta, hanem mert mentálisan beteg? Kik a munkaanorexiások? Valóban betegségről, vagy pedig a munkaiszony meg-ideologizálásáról és el-pszichologizálásáról van szó?

Csernák Krisztina pszichológus, mindennapi függőségeinkkel foglalkozó szakember, a LIFE.HU szakértőjét itt találhatjátok meg.

Edit története

Edit szigorú, ultrakonzervatív családban nőtt fel. Míg szülei a szakmunkás vizsgát is alig teljesítették, Editnek kapásból az egyetemet célozták meg: ő lesz az első diplomás a családban, ráadásul pedagógus! Egyik szakon eljutott ugyan az államvizsgáig, de diplomáját nyelvvizsga hiányában nem kapta meg. „Mindig is gyenge voltam németből, megkönnyebbülést jelentett, hogy az egyetemen nincs kötelező nyelvoktatás. Így aztán toltam, amíg lehet, mindig akadt fontosabb. Az államvizsga előtt már bele sem kezdtem, mert addigra teljesíthetetlen lett." A másik szakot 8 év alatt, az utolsó pillanatban fejezte be, szakdolgozatát határidőn túl adta le, két-három nap alatt az esélytelenek nyugalmával dobta össze, de a dékán megkönyörült rajta, így nem veszett el a diplomája. A nyelvvizsga újabb 7 év alatt lett meg. Közben –bár azóta is a szülőkkel lakott- muszáj volt állást keresni. „Munka mellett kivitelezhetetlen lett a nyelvtanulás. Nem mertem elmenni a nyelvvizsgára, nehogy kudarcot valljak. Közben fillérekért dolgoztam, és kisebbségi érzésem volt a kollégáim előtt is, pedig ugyanazt a munkát végeztük, csak ők „rendes" fizetésért."

,,Közben fillérekért dolgoztam, és kisebbségi érzésem volt a kollégáim előtt is, pedig ugyanazt a munkát végeztük, csak ők „rendes" fizetésért." Forrás: Shutterstock

Kik a munka-anorexiások?

Kiderül, Edit képességei kifejezetten jók. Munka-anorexiája miatt boldogul nehezen! A többi függőséghez hasonlóan ez is egy progresszív, romboló betegség, mely végzetes lehet, ha nem állítják meg. Gyökerei a származási családban keresendők: a munka-anorexiás legtöbbször munkafüggő szülő mellett nő fel, fojtogató perfekcionizmus közepette. Felnőve szüleivel ellentétes viselkedésmódot vesz fel:

  • Kikerüli, elodázza az életét. Mindezt a fájdalom elkerülése miatt teszi. Lényegtelen tevékenységekbe menekül (ételhasználat, tévé, net, mások élete).
  • Betegesen fél a kudarctól. Hogy elkerülje, kizárólag olyan tevékenységekbe megy bele, aminek biztos célja, iránya van, és garantált, hogy tökéletesen el tudja végezni. Merev kényszerességgel, túlfeszített maximalizmussal halad célja felé.
  • Kontrollálja a veszteséget: inkább nem tesz semmit, így a kudarc lehetősége is kevesebb. Visszautasítja, hogy önszántából bármilyen tevékenységet végezzen. Nehezen köteleződik el egy állás mellett.

Lassú lelki halál

A fenti cselekvésmód egyféle kimenetel felé löki a munka-anorexiást: sivár, reménytelen, konzerválódott, dermedt élet felé... Gondolkodása szürkévé, beszűkültté, ihlettelenné válik. Hátat fordít a lehetőségeinek, és egyre többet dolgozik azon, hogy minél kevesebbet érjen el. Álláskeresési nehézségek, az azokban való benne maradási képtelenség jellemzi. Máskor silány, alulfizetett, monoton munkákban vergődik. Teljesíthetetlenül magas mércéje csak örök elégedetlenkedést szül. Kizárja az embereket az életéből, mert szembesülésre, alkalmazkodásra késztetik, elvárásokat állítanak fel vele szemben.

A munka-anorexiás gondolkodása szürkévé, beszűkültté, ihlettelenné válik, hátat fordít a lehetőségeinek, és egyre többet dolgozik azon, hogy minél kevesebbet érjen el Forrás: Shutterstock

Edit azóta is a szüleivel él, jelenleg 42 éves. Tartós párkapcsolata még nem volt. Munka-anorexiája egyre mélyül. Most a kilencedik munkahelyén dolgozik, viszonylag sűrűn váltogatja azokat, vagy épp munkanélkülin van. Négy újabb egyetemi szakba vágott bele, melyeket gyakran már az első évben félbehagyott. Nem tudott tökéletesen felkészülni a vizsgákra, beadandókra, ezért bele sem vágott. Végül mindenhonnan eltanácsolták. A szülei eddig kisegítették a bajban, de kudarcos tanulási kísérleteit már nem nézik jó szemmel, csak méltatlankodnak, miként fajulhatott el idáig a dolog. Hogy ki tudja fizetni a tandíjakat és az utazási költséget, visszavonta eddig fizetett megtakarításait (nyugdíjpénztár, lakás előtakarékosság). Sőt, a negatív anyagi spirál csak fokozódik: először ismerősöktől kért kölcsön, mára már személy kölcsönnel is rendelkezik...

Az Edithez hasonló helyzetben lévők olykor egyéni vállalkozásba kezdenek, mondván, ott nem korlátozza őket főnök. Nem ismerik be, hogy a korlátokat épp ő maguk jelentik saját maguk számára. Mások a sorozatos munkakeresésbe belefáradva rokkantosítani próbálják magukat, ami akár sikerülhet is, mert a munka-anorexiához sokféle pszichés zavar társul az évek során.

Mi a megoldás?

A legfontosabb lépés a beismerés és a segítségkérés. A családnak, közvetlen környezetnek kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy a betegséghez való asszisztálás helyett valódi támogatást nyújtson a munka-anorexiás számára. El kell fogadniuk, hogy a gyógyulás nem egy egyszeri és azonnali kúra, hanem élethosszig tartó folyamat, esetleges visszaesésekkel tarkítva. A tétova álomvilág helyett tudatos cselekvésre van szükség. A munka-anorexiás számára a legnehezebb lépés az eredmények elengedése, kimeneteltől függetlenül.

"" Forrás: Shutterstock

Szükségessé válhat külső támasz keresése is. Egy függőségi problémakörben vagy családterápiában jártas szakember tud segíteni abban, hogy a munka-anorexiás kilépjen a tagadásból és elinduljon a gyógyulás útján. Léteznek anonim önsegítő csoportok is (Anonim Munkaholisták), ahol a tagság feltétele a kényszeres munkakerüléssel való felhagyás vágya.

Saját testvére mentette meg a haldokló kislány életéthttp://www.life.hu/drlife/20171215-ujabb-gyermeket-szult-az-edesanya-hogy-megmentse-masik-lanya-eletet.htmlAz 1998-ben született Kylie Monica édesanyja 12 órán át vajúdott, mire megszületett kislánya. Az asszony rögtön tudta, hogy valami baj van, mert miután világra jött a gyermeke, azonnal eltüntették őt az orvosok. Csak a nagy csend maradt az üres szülőszobában... Dr. LifeOrigoROHHAD: egy szindróma, ami miatt kórosan elhíznak a gyermekekhttp://www.life.hu/drlife/20171111-rohhad-felismerhetetlenre-hizott-a-haromeves-kislany.htmlHaven Christina 2004-ben született, nagyon boldog kisbaba volt, és szinte soha nem volt beteg. Két és fél évesen azonban a szülei észrevették, hogy néhány hónap alatt nagyon gyorsan kezdett hízni. A gyermekorvosnál, a pár hónapja még 9 kilós kislány alatt már 20 kilót nyomott a mérleg... Dr. Life--Bezárkóznak, vagdossák magukat, befordulnak - depressziós kamaszok (18+)http://www.life.hu/drlife/20171204-depresszios-kamaszok-mit-mondj-es-mit-ne-mondj.html„Ugyan, miért vagy depressziós?"- ez a legrosszabb kérdés, amit feltehetünk egy tinédzsernek. Lassan két éve, hogy egy 12 éves magyar fiú kísérelt meg öngyilkosságot a rossz jegyei miatt, szeptemberben pedig egy 9 éves kárpátaljai kisfiú akasztotta fel magát, mert bár jó tanuló volt, kapott egy egyest. Megelőzhetőek az ehhez hasonló drámai események? Hogyan veheti észre a szülő, ha depresszióval harcol a gyermeke? Dr. Life--Munka-anorexia: az alulteljesítés túlteljesítésehttp://www.life.hu/drlife/20180105-munka-anorexia-jelenseg-a-lustasagon-tul.htmlMindannyian hallottunk az anorexiásokról, akik nem vesznek ételt magukhoz, és kiéheztetik a szervezetüket. Létezik olyan, aki kerüli a munkát, de nem azért, mert csaló, vagy lusta, hanem mert mentálisan beteg? Kik a munka-anorexiások? Valóban betegségről, vagy pedig a munkaiszony meg-ideologizálásáról és el-pszichologizálásáról van szó?Dr. LifeHuszonévesek, hogy vagytok? A gerincfájdalom nem öregkori betegség többéhttp://www.life.hu/drlife/20171125-a-gerincfajdalom-nem-oregkori-betegseg-tobbe.htmlNemcsak a nehéz iskolatáska, de a folyamatos ülés is gerincfájdalmat okoz a kisiskolásoknál. A huszonévesek pedig gyakran már olyan és annyi ülőmunkát végeznek, hogy még harmincéves koruk előtt szakorvoshoz kellene fordulniuk. És ez csak a jéghegy csúcsa. Dr. Life--Elképesztő karácsonyi dekorációk a kórházakbólhttp://www.life.hu/drlife/20171213-karacsonyi-dekoraciok-csontvazbol-es-ovszerbol.htmlGyakran a legelképesztőbb karácsonyi dekorációk pont ott bukkannak fel, ahol nem is számítunk rá. Ráadásul ezek a különleges alkotások, hatalmas erőt adnak a legelesettebb embereknek. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.