Nagyon nincs jól a rákkal küzdő Székhelyi József

színész rákbeteg Székhelyi József
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Jászai Mari-díjas színművésznek nagyon sokat számít, hogy a barátai és a kollégái is támogatják, de elmondta, egyre nehezebben bírja a soha nem múló fájdalmat.

Székhelyi József tavaly óta küzd a rákkal, a kezelések ellenére áttétek alakultak ki nála, így júniusban átesett egy, a gerincét érintő beavatkozáson, ám az operációt ismételni kell, maradt még eltávolítandó áttét.

"Az állapotom sajnos rémes, egyre rosszabbul érzem magam. Szépen lassan felőröl a fájdalom, ami csillapíthatatlan. Egyre nehezebben mozgok, gyakran van légszomjam. Pokoli ez az egész. Folyamatosan kontroll alatt tartanak, járok a kezelésekre, de a javulás jelei rendre elmaradnak. Most a családommal pihenek, erőt gyűjtök, mert a színpadot mindezek ellenére sem akarom elhagyni. Kissé ironikus, de készülök a VIDOR fesztiválra is a már futó darabok mellett" - nyilatkozta a Blikknek Székhelyi József.

Forrás: [origo]

"Mindenki nagyon kedves és segítőkész. A Szép jó estét, Mr. Green! című darabbéli partneremre, Pál Tamásra a színpad mellett az életben is számíthatok, a színmű írója pedig megmelengette a szívem üzenetével. És ott van még Gyémánt László, aki hatalmas festő, elkészített egy portrét a kislányomról. Amikor megláttam, zokogtam a meghatottságtól. Igyekszem eleget tenni az elvárásnak, hogy jobban legyek. Az állapotom és a kedélyem ellenére még mindig bízom. Nemsokára újra megműtenek, és hiszem, hogy egyszer véget ér a kín. Vagy így, vagy úgy..." . tette hozzá a nagybeteg színész.

Ezért nem szabad bevenni a gyógyszert folyadék nélkülhttp://www.life.hu/drlife/20180816-ezert-nem-szabad-bevenni-a-gyogyszert-folyadek-nelku.htmlA szakértők szerint ne csak pár kortyot igyunk, ha gyógyszert veszünk be, hanem öblítsük le a tablettát egy egész pohár vízzel. Soha ne fekve, hanem mindig ülve vagy állva vegyük be a gyógyszert. Lefekvés előtt pedig legalább 15 perccel nyeljük le az orvosságot, hogy biztonságban tudjon végighaladni a nyelőcsövön. Az pedig eszünkbe se jusson, hogy víz nélkül próbáljuk lenyelni a pirulát. Dr. Life--Intenzív osztályon kezelik Ronaldót Ibizánhttp://www.life.hu/drlife/20180812-intenziv-osztalyon-kezelik-ronaldo-brazil-labdarugot.htmlA futballista nyaralni érkezett Ibizára, de tüdőgyulladást kapott, péntek óta van kórházban, az intenzíven ápolják. Dr. Life--Koncert közben lett rosszul az X-Factor-győztes James Arthurhttp://www.life.hu/drlife/20180812-koncert-kozben-lett-rosszul-az-xfactorgyoztes-james-arthur.htmlA 30 éves James Arthur portugál koncertjén kapott pánikrohamot pénteken este. Dr. Life--Tippek, hogy jobban bírd a kánikuláthttp://www.life.hu/drlife/20180729-tippek-hogy-jobban-bird-a-kanikulat-hosegriasztas.htmlBár ha egy kicsit lejjebb megy a hőmérő higanyszála, azonnal visszaköveteljük a nyarat, a mostani hőség senkinek nem hiányzik. A kánikulával járó szenvedés nem szüntethető meg teljesen, de van néhány dolog, amit ha betartasz, jobban leszel. Dr. LifeThinkstockNincs front, de a szervezetünk megsínyli a kánikuláthttp://www.life.hu/drlife/20180729-nincs-font-de-a-szervezetunk-megsinyli-a-kanikulat-humanmeteorologus.htmlHabár fronthatással nem kell számolni, a légkör magasabb szintjein zajló több fokos melegedés miatt az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál melegfronti hatások tapasztalhatók. Dr. LifeOrigoJoseph Merrick, az elefántember Próteusz-szindrómában szenvedhetetthttp://www.life.hu/drlife/20180720-joseph-merrick-az-elefantember-proteusz-szindromaban-szenvedett.htmlA genetikai betegségek nagy részére az orvostudomány a mai napig nem találta meg a válaszokat. Hogy melyik gén és hogyan módosul, az sok esetben utolérhető, azt is lehet tudni, hogy örökletes a legtöbbjük, ám nem gyógyíthatók. Genetikai betegségben szenvedett Joseph Merrick, akit az utókor elefántemberként emleget és talán a legdeformáltabb személy volt a történelemben". De ki volt Joseph Merrick és valójában milyen betegség torzította el testét? Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.