Leveteti másik mellét is a rákos modell, Szűcs Adriána

Forrás: Instagram/Adrianaszucs -
modell Szűcs Adriána rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szűcs Adriána nyíltan beszélt a rákkal folytatott küzdelméről, amiből győztesen került ki, de a műtéteknek még nincs vége: leveteti a másik mellét is. 

Sikeresen legyőzte betegségét Szűcs Adriána modell, de még csak ízlelgeti azt, hogy meggyógyult. Az elmúlt egy év nagyon megviselte testileg és lelkileg is, bár a családi és baráti kapcsolatai nagyon megerősödtek. „Ebben az egy évben felnőttem" – mondta a Mokkában Adriána, aki szerint teljesen megváltozott a betegséggel az értékrendje.

A biztonság kedvéért veteti le másik mellét is a magyar modell Forrás: Instagram/Adrianaszucs

„Örököltem a betegséget, és ez előjöhet a másik mellemben is. Emiatt nagyobb a rizikó, emiatt levetetem a másikat is, de ez csakis a saját döntésem. Ajánlották, de nem kötelező. Levették a bal oldalit, a beteg oldalit. A következő műtét a rekonstrukció a bal oldalon, és masztektómia a másik oldalon, a harmadik műtétem pedig a jobb oldali rekonstrukció" – árulta el Adriána és hozzátette, neki nagyon segített a nőiességének megőrzésében a fotózás.

Nicole Kidman arca egyre jobban eltorzul: fotóhttp://www.life.hu/drlife/20180912-nicole-kidman-arca-egyre-jobban-eltorzul.htmlMár szinte rá sem lehet ismerni Nicole Kidmanre: arca teljesen megváltozott a sok plasztikától. Dr. Life--Öngyilkossági kísérlete után kómába került a modell, Lara Kitchen: megrázó fotót posztolt rólahttp://www.life.hu/drlife/20180912-ongyilkossagi-kiserlete-utan-komaba-kerult-a-modell-lara-kitchen.htmlMesterséges kómába helyezték az orvosok a most 22 éves modellt, miután évekkel ezelőtt kétszer is megpróbált véget vetni az életének. Lara azért osztotta meg a kórházi ágyon készült fotóját, hogy ösztönözze a depresszióval küzdőket, kérjenek segítséget. Dr. LifeOrigoBenke Laci bácsi újra kórházban vanhttp://www.life.hu/drlife/20180911-benke-laci-bacsi-ujra-korhazban-van.htmlÚjra kórházba került Benke Laci bácsi: műtétje után az orvosok újra beállítják a gyógyszereit. Dr. LifeOrigoA nyílt utcán verték meg Sánta László, színészt, a Nyerő Páros sztárjáthttp://www.life.hu/drlife/20180912-a-nyilt-utcan-vertek-meg-santa-laszlo-szineszt-a-nyero-paros-sztarjat.htmlSzombat este egy szórekozóhely előtt támadtak rá az Operettszínház sztárjára, Sánta Lászlóra, aki jelenleg feleségével, Juliskával a Nyerő Páros című sztárvetélkedőben látható.Dr. LifeOrigoHarmadszor is kiújult a rák Olivia Newton-Johnnálhttp://www.life.hu/drlife/20180911-harmadszor-is-kiujult-a-rak-olivia-newton-johnnal.htmlMár kétszer sikerült felülkerekednie a mellrákon, harmadszorra is megpróbálja. Olivia Newton-John nem adja fel. Dr. Life--Horváth Éva pajzsmirigy problémájáról vallotthttp://www.life.hu/drlife/20180910-horvath-eva-pajzsmirigy-problemajarol-vallott.htmlKiderült: terhessége alatt pajzsmirigy problémái lettek Horváth Évának. Szerencsére a betegséget időben felfedezték az orvosok. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.