Balesetet szenvedett a Szenzációs négyes próbáján Michl Juli

Forrás: Facebook/Michl Juli hivatalos -
lábtörés Szalay Bence baleset Michl Juli Szenzációs négyes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Komoly számmal készült Michl Juli és Szalay Bence a Szenzációs négyes következő adására, ám terveiket kénytelenek megváltoztatni. A színésznő eltörte a lábát a próbán. 

"Hétfőn próbáltunk Szalay Bencével. Nagyon jó produkciót szerettünk volna összehozni, minden figyelmünket ennek szenteltük. Egy óvatlan pillanatban rosszul léptem, így visszahajlott a bal lábfejem. Reccsent egyet, meg fájt is, de nem törődtem vele. Azt hittem, csak megrándult. Este raktam rá otthon egy kiló fagyasztott zöldséget, pihentettem, jegeltem" - mondta a Blikknek Michl Juli színésznő.

Michl Juli még ép lábbal a Szenzációs négyesben Forrás: Facebook/Michl Juli hivatalos

Reggel azonban már nem tudott ráállni a sérült lábra, a kórházba sietett. Kiderült, hogy két helyen eltört az egyik csontja, fekvőgipszet kapott, pihennie kell. A színésznőnek emiatt a műsoron kívül számos fellépést és forgatást kell átvariálnia.

"Ami a probléma, hogy ezt a produkciót hetek óta gyakoroljuk, mert nagyon nehéz, akrobatikus táncot adtunk volna elő Szalay Bencével. Nem tud egy-két nap alatt beugrani helyettem valaki, viszont, ha kimarad egy produkcióink, pontokat vesztünk és kieshetünk. Nem tudom, mi lehetne a megoldás" - fogalmazott a színésznő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.