Ezért vetette le az egészséges mellét is Szűcs Adriána

Forrás: Instagram/Adrianaszucs -
operáció mellrák műtét Szűcs Adriána
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szűcs Adriána modell mellrákkal küzdött, és néhány napja az egészséges mellét is eltávolíttatta. Elárulta, miért volt erre szükség.

Szűcs Adriána bal mellét júliusban távolították el rákos daganat miatt, nemrég pedig újabb operáción esett át a modell. A jobb mellét is levetette. Elárulta, miért döntött a műtét mellett.

Szűcs Adriána átesett a műtéten Forrás: Instagram/Adrianaszucs

„Javasolták is. Nekem megcsinálták a génvizsgálatot, és kiderült, hogy örököltem ezt a nagymamám révén. Úgy döntöttem, amikor kijött a bal oldali mellemben, hogy a másik oldalt is meg kell csináltatnom, mert úgy leszek nyugodt” – árulta el Szűcs Adriána, akinek azt is javasolták a doktorok, hogy a petefészkén is gondolkozzon el, ugyanis a nagymamája petefészekrákban hunyt el.

Adriána pedig a petefészkét is kiveteti majd, ha születtek gyermekei.

A modell elárulta, most, hogy túl van a műtéten, nagyon megnyugodott. „Annyira megkönnyebbültem. Sokkal görcsösebb voltam a műtét előtt” – árulta el Adriána, aki elégedett az operáció eredményével, hiszen a korábban eltávolított melle helyére már megkapta az implantátumot.

A legbátrabb páros: Szögeczki Ági súlyos sérülést szenvedetthttp://www.life.hu/drlife/20181120-a-legbatrabb-paros-szogeczki-agi-sulyos-serulest-szenvedett.htmlSzögeczki Ági komoly balesetet szenvedett A legbátrabb páros forgatása alatt, félő volt, hogy fel kell adniuk a versenyt. Dr. LifeOrigoBefelé fordult a mellbimbód? Ezt jelenthetihttp://www.life.hu/drlife/20181119-befele-fordult-a-mellbimbod-ezt-jelentheti.htmlA befelé forduló mellbimbó, amennyiben így született az ember, teljesen ártalmatlan, más a helyzet azonban, ha hirtelen változik meg a bimbó iránya. Ebben az esetben orvoshoz kell fordulni. Dr. Life--Télen is figyeljünk a folyadékbevitelre, íme az intő jelek, hogy nem iszol elegethttp://www.life.hu/drlife/20181119-telen-is-figyeljunk-a-folyadekbevitelre-ime-az-into-jelek-hogy-nem-iszol-eleget.htmlAmikor nincs tikkasztó hőség, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mennyi folyadékot is kell innunk egy nap. Ám a folyadékhiány tünetei télen is jelentkeznek. Mutatjuk, mik ezek. Dr. LifeOrigoVárkonyi Andrea reagált a szívritmuszavaráról szóló pletykákra: nagyon jó egészségnek örvendhttp://www.life.hu/drlife/20181119-varkonyi-andrea-reagalt-a-szivritmuszavararol-szolo-pletykakra.htmlVárkonyi Andrea úgy döntött, tiszta vizet önt a pohárba, miután szívritmuszavaráról jelentek meg pletykák. Elárulta, nagyon is jó egészségnek örvend. Dr. LifeFotó: Adrián Zoltán - OrigoHa 6 előtt kelsz, boldogabb és egészségesebb ember leszel http://www.life.hu/drlife/20181119-ha-6-elott-kelsz-boldogabb-es-egeszsegesebb-ember-leszel.htmlA legújabb tanulmány szerint egy egyszerű, hétköznapi rutin módosítása nagyon sokat segíthet abban, hogy az ember boldogabb és egészségesebb legyen. Dr. LifeOrigoSzívritmuszavara miatt mondja le a munkáit Várkonyi Andrea?http://www.life.hu/drlife/20181119-szivritmuszavara-miatt-mondja-le-munkait-varkonyi-andrea.htmlVárkonyi Andrea feladta műsorvezetői karrierjét és csak a pszichológusi munkáira koncentrál, de sajtóértesülések szerint egyre többször mondja le azokat is. Kiderült, mi állhat a háttérben. Dr. LifeFotó: Adrián Zoltán - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.