Két szájjal született egy kutya, az egyik fülében fogak vannak

kutya műtét foghúzás száj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kissé nehezebb természetű volt a társainál az a kutya, amelyről kiderült, hogy két szájjal született. Már beavatkozást is végrehajtottak rajta. 

Először azt hitték, hogy két füllel, ám kiderült, hogy két szájjal született az a kutya, aki egyébként teljesen normális kis ebnek mondható. Először nehéz természetűnek bizonyult, ám mára minden rendben, hála talán a kezeléseknek is.

Két szájjal született egy kutya - Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az eb gondozói elmesélték, hogy eleinte úgy tűnt, csak két fog található a fülnél elhelyezkedő szájban, ám később egy altatásos műtét során kiderült, hogy sokkal több, amelyek között volt néhány törött is. Ezeket sikerült eltávolítani, 2 fogat hagytak meg, amelyek látszólag a koponyához kapcsolódnak.

Mint mondták: egyébként egy teljesen normális, szeretettel teli kutyusról van szó, aki egy kis érdekességgel jött a világra.

Ha szeretnéd róla megnézni a képeket, a Daily Star oldalán teheted meg ide kattintva.

A szakértő szerint Diana nem volt várandós, amikor elhunythttp://www.life.hu/drlife/20190218-a-szakerto-szerint-diana-nem-volt-varandos-amikor-elhunyt.htmlTragikus autóbalesetben hunyt el Diana hercegnő 1997-ben. A halálát számos összeesküvés-elmélet övezi, többen úgy vélték, hogy várandós lehetett a baleset idején. Ezzel kapcsolatban most kiderült az igazság. Dr. Life--Káros lehet a szervezetre a tartós lakkozás egy szakértő szerinthttp://www.life.hu/drlife/20190218-karos-lehet-a-szervezetre-a-tartos-lakkozas-egy-szakerto-szerint.htmlEgy szakértő pedikűrös felhívta a figyelmet arra, hogy a körmök folyamatos lakkozása nagyon veszélyes lehet. Szerinte nem lenne szabad állandóan használni, csak különleges alkalmakra való. Dr. Life--Így kellene helyesen végezni a nagydolgunkathttp://www.life.hu/drlife/20190217-igy-kellene-helyesen-vegezni-a-nagydolgunkat.htmlKiderült, hogy kellene helyesen elvégezni a nagydolgunkat. Nézzük! Dr. Life--Ezek voltak a legnépszerűbb gyógyszerek 2018-banhttp://www.life.hu/drlife/20190217-ezek-voltak-a-legnepszerubb-gyogyszerek-tavaly.htmlKiderült, tavaly mely gyógyszerekből szedték a legtöbbet a betegek. Dr. Life--Túlélte az anyaméhben az abortuszt, így él ma Carrie – videóhttp://www.life.hu/drlife/20190217-tulelte-az-anyamehben-az-abortuszt-igy-el-ma-carrie.htmlCarrie anyukája el akarta vetetni a babát, ám a beavatkozás nem sikerült, és egy hónap múlva kiderült, még mindig várandós. A kislány sérült szemekkel, féloldali bénultsággal született. Dr. LifeOrigoKigyógyult a rákból Grecsó Krisztiánhttp://www.life.hu/drlife/20190216-kigyogyult-a-rakbol-grecso-krisztian.htmlGrecsó Krisztián tünetmentes, a napokban kapta a jó hírt. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.