Dózsa György úti gázoló szívműtét M. Richárd gyanúsított baleset szív
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rövidesen újabb beavatkozásnak kell alávetnie magát M. Richárdnak, a Dózsa György úti baleset egyik gyanúsítottjának. A férfi első szívműtéte sikertelen volt. 

Szívbillentyű-elégtelensége miatt engedték ki a letartóztatásból M. Richárdot, a Dózsa Györgyi úti halálos baleset egyik gyanúsítottját. A Blikk cikke szerint egy héttel ezelőtt műtötték meg, ám az első beavatkozás sikertelen volt.

M. Richárd szívműtéte nem volt komplikációmentes Forrás: MTI/Kovács Tamás

„Kedden kétszer is megnyitottak a műtét alatt. Azóta nem áll helyre a pulzusom, 120–150 között ugrál” – mondta a lapnak M. Richárd. „Elképzelhető, hogy még ma újraindítják a szívemet. Most várjuk a beavatkozásról szóló döntést, jelenleg is tart az orvosi tanácskozás” – közölte hétfőn a férfi.

A baleset gyanúsítottja a műtét és a rehabilitáció után állhat majd a bíróság elé.

Mint ismeretes: 2017 májusában két halálos áldozatot követelő baleset történt a budapesti Dózsa György úton. A Citroën típusú gépjármű kanyarodni akart, amikor a gyorsan hajtó Mercedesszel összeütközött. Utóbbit vezette M. Richárd. Előbbiben a sofőrön kívül még ketten utaztak, egyikük sem élte túl a balesetet. Az ügyben mindkét autó sofőrje gyanúsított.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.