Elrontott mellműtétje tönkretette a 23 éves Payer Réka életét

Forrás: Shutterstock -
plasztika mellműtét rossz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem volt elégedett a melleivel Payer Réka, ezért feküdt kés alá, ezzel egy évekig tartó kálvária kezdődött el, aminek még nincs vége. 

A 23 éves Payer Réka élete pokollá vált azóta, amióta rászánta magát egy mellnagyobbító műtétre. 2015-ben feküdt először kés alá, de sajnos az eredmény nem olyan lett, amilyet szeretett volna. Néhány hónapig volt csak elégedett a melleivel, amelyek később megereszkedtek.

Nem sikerült jól Réka mellműtéte – Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Az orvosi beavatkozások döntő többségénél a műtét vele járó következményeként a terület duzzanata, bevérzése alakulhat ki. A teljes gyógyulás 3-4 hónapot vesz igénybe" – árulta el dr. László Zsolt plasztikai sebész.

A sebész tízszer is korrigálta volna a mellem, de akkora már annyira csalódott voltam, hogy inkább a pénzemet kértem vissza.

Az ügyben szakmai mulasztás nem történt, páciensem megértette és aláírta azt a dokumentumot, amelyben a műtét utáni esetleges komplikációkra, szövődményekre hívták fel a figyelmét"

Az alvás nem lehet luxus: így hat ránk a kialvatlansághttp://www.life.hu/drlife/20190321-az-alvas-nem-lehet-luxus-igy-hat-rank-a-kialvatlansag.htmlAz alvás alapvető élettani szükséglet. Életünk bizonyos szakaszaiban azonban akarva-akaratlanul kevesebb időt tölthetünk alvással, mint amennyire a testünknek szüksége lenne. Most megtudhatod, mit okoz az alvásmegvonás és hogyan küszöbölheted ki a kissé sem kellemes tüneteket. Dr. LifeOrigoA pályán esett össze Nicola Kuhn teniszezőhttp://www.life.hu/drlife/20190321-a-palyan-esett-ossze-nicola-kuhn-teniszezo.htmlÖsszeesett a pályán Nicola Kuhn teniszező. Szerencsére nem történt nagyobb baj, de borzasztó fájdalmai voltak a görcs miatt. Dr. Life--Cukorbetegségéről vallott Baby Gabihttp://www.life.hu/drlife/20190321-cukorbetegsegerol-vallott-baby-gabi.htmlCukorbetegségéről vallott Baby Gabi. Dr. Life--A meleg italok fogyasztása növelheti a rák kialakulásának kockázatáthttp://www.life.hu/drlife/20190321-a-meleg-italok-fogyasztasa-novelheti-a-rak-kialakulasanak-kockazatat.htmlKiderült, hogy a forró tea vagy bármilyen nagyon meleg folyadék növeli a rák kialakulásának esélyét. Dr. Life--Szinetár Dóra videót posztolt közösségi oldalára a Down-szindróma világnapjánhttp://www.life.hu/drlife/20190321-szinetar-dora-videot-posztolt-kozossegi-oldalara-a-down-szindroma-vilagnapjan.htmlSzinetár Dóra egy videóban hívta fel követői figyelmét a Down-szindrómások helyzetére. Dr. LifeOrigoVegán étrendjét hibáztatja a férfi az ejakulációjának elmaradása miatthttp://www.life.hu/drlife/20190321-vegan-etrendjet-hibaztatja-a-ferfi-az-ejakulaciojanak-elmaradasa-miatt.htmlHat éven át folytatott drasztikus vegán életmódot a férfi, aki az utolsó hónapokban már ejakulálni sem tudott: visszaállt a húsevésre, pedig nem a növényi alapú táplálkozással volt a baj. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.