Rengeteg élelmiszer kerül a kukába azért, mert lejárt a szavatossága, holott gyakorlatilag még fogyasztható lenne. Sok olyan étel van, amit még biztonsággal meg lehet enni a lejárati dátum után is, és persze vannak olyanok, amiket semmiképp. A tejtermékek, húsáruk, halak és saláták esetében sosem szabad a lejárati időt figyelmen kívül hagyni, ellenkező esetben komoly ételmérgezést kockáztatunk, de vannak olyan élelmiszerek, amelyeket nyugodtan elfogyaszthatunk a szavatossági idő lejárta után is.

Tojás

Bár a szalmonella miatt nem árt óvatosnak lenni a tojással, nem kell egyből a kukába dobni, ha éppen lejárt a szavatossága. Egyszerűen megbizonyosodhatunk arról, jó-e még: egy nagy tálba vizet engedünk, és óvatosan beletesszük a tojást. Ha lesüllyed az aljára, még bátran fogyasztható. Erről itt írtunk bővebben.

A tojás frissessége könnyen ellenőrizhetőForrás: Shutterstock

SajtokA kemény sajtokat akár néhány héttel a lejárat után is el lehet fogyasztani a látható penész eltávolítása után, a lágy sajtokkal azonban már óvatosabbnak kell lenni. Ha ki voltak bontva, akkor már nem érdemes próbálkozni, lezárt csomagolásban azonban nagyjából egy hétig még fogyaszthatók a lejárat után is. A penész megjelenése viszont az esetükben kizáró tényező: akkor már nem szabad megenni.

A kemény sajtok tovább fogyaszthatókForrás: Pinterest

KenyérHa azt szeretnénk, hogy a kenyér sokáig bírja, vagy már közel van a lejárathoz, és úgy látjuk, nem fogjuk elfogyasztani, érdemes fagyasztóba tenni: mindig ki lehet venni egy szeletet, így 6 hónapig is eláll. Hűtőben viszont nem szabad tartani, ugyanis az felgyorsítja a romlási folyamatot. A fekete penészes kenyeret már tilos elfogyasztani, egy apró kék pötty azonban még belefér – gusztus kérdése.

A kenyér tovább eláll a fagyasztóbanForrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Keny%C3%A9r#/media/File:Kenyer_3_kgos_kemenceben_sult.jpg

Tészta és rizsA száraz alapanyagok sokáig elállnak, amennyiben helyesen vannak tárolva. Zárt, száraz helyen akár két évig is megőrzik a frissességüket. Természetesen ez csak a száraz tésztára igaz, a nyers esetében maximum egy héttel nyújtható a lejárat után, amennyiben nem volt kibontva a csomagolása. A főtlen barna rizst egy hónappal a lejárat után még elfogyaszthatjuk, a fehér rizst is még néhány hónapig – írja a The Sun.

A száraz tészta sokáig eltarthatóForrás: Shutterstock