Súlyos szövődmények alakulhatnak ki, ha nem vesszük komolyan az allergia kezelését

Forrás: Shutterstock -
allergia szövődmények reventil2019
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az allergiásoknak nem csak az életminőségük romolhat a kellemetlen tünetek miatt, a nem kezelt érzékenység jóval komolyabb következményekkel járhat. Nem szabad félvállról venni az allergiát, ugyanis ennek talaján akár krónikus gyulladások is kialakulhatnak. Ha azonban idejében fellépünk a panaszok ellen, elkerülhetjük a súlyos szövődményeket.

Az allergia nem más, mint az immunrendszer túlzott reakciója. Olyan anyagokat érzékel komoly kockázatként, amelyek normális körülmények között semmilyen választ nem váltanak ki a szervezet részéről. Ilyen anyag a pollen is, amely az erre érzékeny embereknél az adott szezont tüsszögéssel és orrfolyással keseríti meg.

A kellemetlen tünetekkel, rossz közérzettel járó allergiának azonban jóval komolyabb következményei lehetnek, ha a kezelését nem veszik elég komolyan.

Az apróbb tüneteket ugyanis hajlamosak félvállról venni az emberek, pedig ez hosszú távon súlyos szövődmények kialakulásához vezethet. Az allergiásoknak ilyenkor meg kell küzdeniük a rosszul kiválasztott vagy helytelenül alkalmazott gyógyszerek mellékhatásaival is, ráadásul a nem megfelelő kezelés miatt olyan egyéb betegségek jelentkezhetnek, mint a krónikus arcüreggyulladás.

Az allergiás megbetegedések hosszú távon olyan súlyos szövődményekkel járhatnak, mint például az arcüreggyulladás Forrás: Shutterstock

Nyálkahártya

Az allergia gyakran jár együtt orrdugulással, orrfolyással, ezeknek kezelésére sokan nyúlnak a megfázások esetén használt orrcseppekhez. Ezeket azonban maximum 7-10 napig szabad használni, mivel hosszabb távon komolyan károsíthatják az orr nyálkahártyáját. Az ilyen készítményeket éppen ezért nem is célszerű az allergiás tünetek enyhítésére bevetni, helyettük válasszunk inkább a kimondottan erre a célra gyártott orrcseppek közül, amelyeket akár a teljes szezonban használhatunk anélkül, hogy kárt tennénk a nyálkahártyánkban.

Orrszárazság


Ez a nemcsak kellemetlen, de komoly következményekkel is járó tünet általában a rosszul megválasztott gyógyszerek mellékhatásaként jelentkezik. Ha nem reagálunk azonnal, gyakori orrvérzés alakulhat ki, valamint sokkal fogékonyabbá válhatunk a különböző fertőzésekre. Nem szabad bagatellizálni a kezelését, ha nem akarjuk fokozni az allergiás tünetekkel járó kellemetlenségeket.

Ha nem reagálunk azonnal, gyakori orrvérzés alakulhat ki Forrás: Shutterstock

Az orr melléküregeinek gyulladása

A nem megfelelően kezelt allergia esetén az orrban folyamatosan felgyülemlő váladék a melléküregek gyulladásához vezethet. Ha pedig a váladék lefolyik a garatba, az krónikus köhögéssel járhat. Ezért fontos, hogy időben felvegyük a harcot az allergia ellen, mert így ezek a komoly szövődmények elkerülhetők.

Krónikus gyulladások

Az arcüreggyulladás gyakori okozója a fel nem ismert vagy nem kezelt légúti allergia. Tünetei az esetleg kellemetlen szagú, sárgás vagy zöldes színű orrváladék, valamint az állandó telítettségérzés, illetve a feszülő érzés az arcüregekben. A betegség súlyosbodása esetén a melléküregekben pangó váladék leszívására, az üregek „átmosására" is szükség lehet, amely meglehetősen kellemetlen, fájdalmas eljárás. A középfülre is átterjedő gyulladás erős fájdalommal, de akár halláscsökkenéssel és egyensúlyzavarral is járhat.

Az allergia tehát nemcsak a mindennapi életet nehezíti meg, hanem komoly szövődményei is lehetnek. Ezért ne törődjünk bele a tüsszögésbe, orrfolyásba, hiszen ha félvállról vesszük az allergiás tüneteket, az életminőség-romlás mellett akár súlyos betegségek kialakulását is kockáztatjuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.