Génmanipuláció miatt elítéltek egy kínai tudóst

Forrás: Shutterstock -
ikrek génmanipuláció tudós Kína orvos elítélt HIV
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Három év börtönre és hárommillió jüanos (127 millió forint) pénzbírságra ítélték azt a tudóst, akinek kutatásai nyomán tavaly génszerkesztett ikrek születtek Kínában - jelentette Sencsen város egyik kerületi bíróságára hivatkozva a Hszinhua kínai állami hírügynökség hétfőn.

Ho Csian-kuj, a sencseni Tudományos és Műszaki Déli Egyetem korábbi kutatója tavaly novemberben egy hongkongi tudományos konferencián jelentette be egy olyan ikerpár születését, amely tagjainak egy génjét genetikai olló használatával eltávolította, hogy ellenállóak legyenek a HIV-vírussal szemben.

Bejelentése a tudományos világban óriási felháborodást keltett, kínai és külföldi szakemberek egyaránt elítélték a beavatkozást etikai és egészségbiztonsági szempontokból. Az illetékes kínai hatóság azonnal elrendelte a génszerkesztett ikerpár létrehozásában közreműködő tudós összes kutatásának felfüggesztését, az egyetem pedig megszüntette a munkaviszonyát.

Emberi génmanipuláció miatt elítéltek egy kínai tudóst (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

Az ügyben folytatott vizsgálat szerint a sencseni tudós és társai hamis etikai vizsgálati papírokkal toboroztak önkénteseket a kutatáshoz. Nyolc olyan pár vett részt benne, akik közül minden a férfi HIV-pozitív volt, míg a nők nem voltak fertőzöttek. Az ikerpáron kívül még egy génszerkesztett baba látott napvilágot az illegális eljárás nyomán. Ho kutatási eredményeinek közzététele után tudósok közölték: nem szükséges génszerkesztést végezni ahhoz, hogy megakadályozzák a HIV-fertőzés átterjedését apáról gyerekre.

A bíróság hétfői közleménye szerint a kutatást vezető Ho Csian-kujt és két társát illegális orvosi tevékenység miatt ítélték el. A kutatásban közreműködő két másik szakértő egyikét két év szabadságvesztésre és egymillió jüanos (42 millió forint) pénzbírságra ítélték, míg másikuk két évre felfüggesztett 18 hónapos börtönbüntetést és 500 ezer jüanos (21 millió forint) pénzbírságot kapott. Az ítélet szerint a három kutató nem rendelkezett orvosi tevékenység végzésére jogosító képesítéssel, és szándékosan megszegte Kína előírásait, etikai irányelveit akkor, amikor orvosilag asszisztált reprodukciós eljárás során végzett génszerkesztést. A tárgyaláson mindhárom vádlott bűnösnek vallotta magát. A kutatás minden további résztvevőjét feketelistára tették, és örökre eltiltották minden hasonló munkavégzéstől.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) tudományos lapja, az MIT Technology Review december elején részleteket közölt Ho kutatási anyagaiból más szakértők azzal kapcsolatos észrevételeivel együtt, akik egybehangzóan úgy találták: a sencseni kutató kísérlete nem nevezhető sikernek. A génszerkesztett gyerekek ugyanis nem feltétlenül lesznek egész életükben ellenállóak a HIV-vírussal szemben, ráadásul lehetetlen előre jelezni, milyen egyéb mutációt eredményezhet a művelet az embriók esetében.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.