Június 26. a kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napja

Forrás: Shutterstock -
megelőzés drog prevenció kábítószer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját 1988. június 26. óta évente ezen a napon tartják meg világszerte. Ezen a napon szenvedélybetegségek ellen küzdő szervezetek tartanak prevenciós előadásokat. A drog ellenes küzdelem fő színterei a család és az iskola, ezen a világnapon kiemelt ezek edukációja a témában.   

Világszerte mintegy 200 millió ember fogyaszt rendszeresen illegális szereket. A drog évente körülbelül 200 ezer ember haláláért közvetlenül felelős. Az utóbbi évekig Európában a leggyakrabban használt kábítószerek a kannabiszszármazékok voltak, míg napjainkra jelentősen növekszik a különböző szintetikus drogok használata is.

Magyarországon a fiatal felnőttek közül csaknem minden ötödik fogyasztott már valamilyen tudatmódosítót, de nagyon sok esetben a 18 év alattiak is kipróbálnak egy vagy több szert, a 9. és 11. évfolyamon tanuló diákok körülbelül 20 százaléka fogyasztott már kannabiszt. Ennek tudatában nyilvánvaló, hogy

a legfontosabb a prevenció, amelynek két legfontosabb színtere a család és az iskola.

Világszerte mintegy 200 millió ember fogyaszt rendszeresen illegális szereket Forrás: Shutterstock

Amíg az iskola felvilágosító-ismeretterjesztő előadásokkal segítheti a tanulóit a megelőzésben, addig a család saját, egészséges életvitellel adhat mintát a gyerekeknek. A szakemberek úgy vélik, riogatással és büntetéssel nem lehet túl jó eredményre jutni, időben kell bensőséges, őszinte, bizalmas kapcsolatot kialakítani a gyerekkel, így az nagy valószínűséggel a szülőhöz fordul, ha esetleg bajba kerülne vagy kérdése lenne a témával kapcsolatban.

A kábítószer veszélyeiről nyáron talán még aktuálisabb szót ejtenünk, ugyanis a nyári szünet és a bulik-fesztiválok időszakában még nagyobb az esély arra, hogy a fiatalok az amúgy is nagy problémát jelentő alkohol és cigaretta mellett illegális szereket próbálnak ki.

"Attól megóvni a gyermeket, hogy ne próbáljon ki semmit, szinte lehetetlen. Kedvenc toxikológusomat szabadon idézve 'abból a gyerekből soha nem lesz függő, kábítószer használó, akivel otthon foglalkoznak, beszélgetnek'. Szerintem, ahol működik a családi dinamika, megtanítják a gyermeket problémamegoldási stratégiákra és konfliktuskezelési technikákra, nemet mondani és segítséget kérni, megtanítják a hatékony, asszertív, erőszakmentes kommunikációra,ott erőteljesen csökkenthető a függőség kialakulásának esélye"

nyilatkozta korábban a Life.hu-nak Tarr Andrea prevenciós szakember

Összeállításunkból megtudhatod, mely sztárok küzdöttek sokáig a droggal, többen közülük az életüket vesztették a függőségük miatt.

Kattints a kábítószerfüggők sokkoló életéről szóló galériáért!

Forrás: artcoup.comhttp://www.life.hu/hirek/galeria/20180626-sokkolo-galeria-a-kabitoszerfuggok-sivar-elterol.htmlmiddleon1200800

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.