Egészségügyi okokból vált nagyobb mellimplantátumra Köllő Babett

Forrás: Köllő Babett/Instagram -
plasztikai beavatkozás Köllő Babett mellimplantátum egészségügyi problémák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Köllő Babett egészségügyi okok miatt fekszik plasztikai sebész kése alá, nagyobb melleket fog kapni.

Köllő Babett 12 évvel ezelőtt csináltatta meg melleit, így ennyi idő után muszáj újakat berakatnia.

Köllő Babett Forrás: Köllő Babett/Instagram

„Az a helyzet, hogy már tavaly szerettem volna kicseréltetni, hiszen azok nem a végtelenségig őrzik a szavatosságukat. Ráadásul időközben édesanya lettem és a szoptatás természetesen megviseli a műmelleket is. Annak idején az egyik legkisebb méretet választottam, pontosan azért, mert tisztában voltam vele, hogy idővel a cserénél csak nagyobb beültetésére lesz lehetőségem. Ennek az az oka, hogy a tizenkét év alatt a mostaniak helyezkedtek és természetesen a bőr is megnyúlt kicsit. Szóval tévednek, akik azt gondolják, hogy hiúságból lesznek valamivel nagyobbak a melleim. Egyszerűen nincs más választásom" - mondta el őszintén a Ripostnak a luxusfeleség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.