Még mindig szenved a koronavírus utóhatásaitól Növényi Norbert

TV2 -
betegség szövődmény Növényi Norbert koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megszenvedte a koronavírust Növényi Norbert, de még mindig nem mondható el, hogy teljesen rendbe jött.

Növényi Norbert egész családja elkapta a koronavírust. Nem volt könnyű időszak ez számukra, az élsportolót ugyanis alaposan ledöntötte a lábáról a betegség.

Norbi bevallotta, voltak olyan pillanatok, amikor megfordult a fejében, lehet, hogy nem éli túl. Szerencsére már meggyógyult, de azért még mindig nem 100 százalékosan.

Növényi Norbert ma is érzi a koronavírus hatását. TV2


„A koronavírus teljesen lelassított. Nagyon fáradékony vagyok hetekkel a betegség után is megterhelt, hogy felmenjek a lépcsőn. Most már jobb a helyzet, de érzem, hogy sokkal hamarabb elfáradok, mint a vírus előtt"

– mondta a Borsnak.

Éppen ezért barátja, Bárdosi Sanyi sokáig nyaggatta hogy menjen el kivizsgáltatni magát. Ez nem rég meg is történt, és kiderült, szerencsére semmilyen súlyos szövődmény nem alakult ki nála, ami megnyugtatta a sportolót, ugyanis tartott ettől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.