Csupán hónapjai vannak hátra a rákos csecsemőnek: édesanyja szívszorító dolgot tett

agydaganat csecsemő rák (betegség)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Miután a kisfiú megszületett, nem sokkal később édesanyja felhőtlen boldogsága véget ért, mivel az orvosok elmondták, kisbabája rákos, csupán hónapjai vannak hátra.

Februárban diagnosztizáltak a kis Jacob Mortimernél agydaganatot. Műtét következett, majd kemoterápia, azonban májusban közölték az édesanyjával, hogy állapota olyan súlyos, amit nem lehet kezelni, hónapjai vannak hátra.

A 41 éves Andrea Mortimer először teljesen összetört, majd úgy döntött, abban a kevés időben, amit a Földön együtt tölthetnek, szeretne kisfiának minden lehetséges dolgot megadni. Épp ezért gyűjtést indított.

„Megrendítő volt hallani a diagnózist, minden összeomlott körülöttem. Csak arra tudtam gondolni, hogy miért pont mi? Reméltem, hogy Jacob megélia karácsonyt, de az orvosok azt mondták, hogy nincs rá esély, így a születésnapjára koncentrálunk. Szeretnénk összegyűjteni egy kis pénzt, hogy egy igazán különleges napot tölthessünk el közösen" – mesélte Andrea a Mirrornak.

Jacob július 29-én lesz egyéves.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.