Korszakalkotó felfedezés: másképp reagálnak a koronavírusra a lány és a fiú magzatok

terhesség koronavírus várandósság immunitás magzat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy új tanulmány szerint a koronavírusos várandós nők esetében eltérő immunreakciót mutatott a méhlepény a lány és a fiú magzatoknál.

Andrea Edlow 68 terhes nőt vizsgált, akik közül 38-an megfertőződtek koronavírussal a harmadik trimeszterben, még a védőoltás kifejlesztése előtt. A további 30 résztvevő olyan várandós kismama volt, akik nem fertőződtek meg a vírussal. Mindkét csoportnál a résztvevők fele fiúval, a fele lánnyal volt várandós.

Másképp reagálnak a koronavírusra a lány és a fiú magzatok. Forrás: Shutterstock

A tanulmány a Science Translational Medicine című folyóiratban jelent meg, és két fontos felfedezése volt. Az egyik, hogy a lány magzatokhoz képest a koronavírusos anyák fiú magzatainál sokkal nagyobb volt a méhlepényben az úgynevezett interferon-stimulált gének (ISG-k) megnyilvánulása, melyek kulcsszerepet játszanak a magzatok méhen belüli védelmében. A második pedig, hogy azok a Covid-19-fertőzött várandós anyák, akik fiút várnak, kevesebb antitestet termelnek a vírus ellen, és kevesebb antitestet adnak is át a fiú babáknak. Edlow szerint ez azt sugallja, hogy a fiú babák sebezhetőbbek lehetnek a fertőzéssel szemben, tovább, hogy a magzat neme hatással lehet a vírussal szembeni anyai immunválaszra - írja a babaszoba.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.