Vigyázz! Ezeket a helyeket szeretik leginkább a baktériumok az otthonodban

Forrás: AFP -
kosz baktérium egészség lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mindennapi takarítás alapvető része egy háztartásnak, ám vannak a lakásnak olyan részei, amik nem tűnnek különösen piszkosnak, pedig tele van baktériumokkal.

Konyha

A konyhában forgunk a legtöbbet az otthonunkban, ahol szinte mindennapos a takarítás. Ám vannak olyan felületek, amiket naponta több alkalommal is megérintünk, mégsem jut eszünkbe áttörölni azokat. Érdemes odafigyelni a mosogatótálcára, a munkalapra, a szekrényfogantyúkra, a hűtőre, a műszaki berendezésekre, ezek egyenesen hemzsgenek a baktériumtól.

Közösségi tér

A közösségi terek hasonlóan veszélyes részei a lakásnak, mint a konyha. A villanykapcsolók, a távirányítók, a kilincsek állandó használatban vannak, előfordul, hogy a családtagokon kívül más is többször megérinti őket. Ezeket érdemes naponta lefertőtleníteni. Továbbá fontos, hogy ne hagyjuk a port elterjedni a lakásban, rendszeresen porszívozzunk, töröljük át a polcokat, a porosodásra hajlamos felületeket.

Kiderült, melyek a lakás legmocskosabb részei Forrás: AFP

Fürdőszoba

A fürdőszobába szintén nagy hangsúlyt kell fektetni a villanykapcsolókra, valamint a kilincsekre és a csapokra. A törölközőket érdemes hetente legalább egyszer kicserélni és heti több alkalommal is fertőtleníteni a mosdókagyló, a zuhanyzó és a WC környékét.

Hálószoba

A hálószobában a legnagyobb veszélyt az ágy jelenti, ahol az alvás mellett több mindent is csinálunk. Ide tartozik a szexuális együttlét, alkalmanként az evés, néha a munka is. Fontos, hogy rendszeresen mossuk ki a lepedőinket, szellőztessük át a párnákat, takarókat, mivel a rajtuk található szennyeződések bőrirritációt, ekcémát, kiütéseket illetve a gombás- és bakteriális fertőzéseket is okozhatnak - írja a Bors.

Védd meg az otthonod a kórokozóktól: a tisztítás nem egyenlő a fertőtlenítéssel

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.