Rusvai Miklós virológus szerint a harmadik oltás senkinek sem árt, sőt segíthet felfrissíteni az immunrendszer memóriáját. A szervezetünk így hatékonyan veszi fel a harcot a Coviddal szemben és az emlékeztető dózissal a negyedik hullám végéig biztonságban leszünk.
A szakember szerint a védettséget biztosító antitestek száma az oltás felvételét követő harmadik hétben éri el a legmagasabb szintet, hat hónap elteltével azonban a védőérték alá csökkennek. A virológus arra hívja fel az emberek figyelmét, hogy a harmadik oltás hatására a szervezetünk újra eredményesen fogja termelni az ellenanyagot a koronavírussal szemben.

Rusvai Miklós a Magyar Nemzetnek adott interjújában hozzátette, hogy nem azért van szükség a harmadik oltásra, mert a szervezetünk elfelejtette volna, hogyan kell védekezni. Az immunmemória ugyanis úgy működik, hogy a fertőzés megjelenése hozza működésbe az antitestek termelését, amihez viszont 4-5 napra is szükség lehet. Ha beadatjuk a harmadik oltást, akkor a szervezetünkben már elő lesz állítva a szükséges antitest-mennyiség a vírus gyors legyőzéséhez.
A virológus még kihangsúlyozta: a SARS-CoV-2 vírusfertőzéstől nem félni kell, hanem fel kell készülni rá, vagyis időben beoltatni magunkat.