Saját unokáját fogja megszülni egy 54 éves nő

Forrás: Shutterstock -
terhesség béranyaság várandós béranya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem ritka, hogy a nők ötvenéves koruk felett is szülnek, ám elég szokatlan, hogy idős emberek önként jelentkezzenek a béranyaságra. Egy ausztrál anya azonban bármit megtenne a lányáért.

Maree Arnold lányánál, Meagannál tinédzser korában egy igazán ritka betegséget, a Mayer-Rokitansky-Küster-Hauser-szindrómát diagnosztizáltak. Ez azt jelenti, hogy méh nélkül született, és bár petefészke van, azaz képes megtermékenyülni, mégsem tudna kihordani egy gyermeket.

Az ápolónőként dolgozó 28 éves Meagan korábban is próbálkozott a béranyasággal, de a kanadai nő, akivel először kísérleteztek, sajnos 21 hetesen elvetélt. Ezt követően a koronavírus-járvány miatt korlátozták az Ausztráliába történő beutazást, így minden esélyük elveszett a béranyaságra. Meagant nagyon rosszul érintette a veszteség, mivel férjével mindennél jobban szeretnének egy közös babát.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Ekkor lépett közbe a lány édesanyja. Az 54 éves Maree kiterjedt kutatást végzett, orvosi és pszichológiai vizsgálatok sokaságának vetette alá magát, és jelentkezett a béranyaprogramba. Mivel Maree már átesett a menopauzán, gyógyszereket kapott, hogy megfordítsa a folyamatot, és megvastagítsa a méhnyálkahártyáját, felkészítve a szülésre - írja a Tények.hu.

Maree-nak már született öt gyermeke, jelenleg pedig a 30. hétben van, és ha minden jól megy, 2022 januárjában ad életet saját unokájának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.