A napi esetszámok egyértelműen bizonyítják, hogy tombol a negyedik hullám. A várakozásokkal szemben sokkal több a fertőzött, mint korábban, és már az egészen fiatalok sincsenek biztonságban.

Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese elárulta, hogy a mostani járványhelyzetben több a pozitív koronavírusos eset a gyerekek között, és jóval többen kerülnek kórházba, mint a második vagy a harmadik hullám idején. A szakember és az oltást végző egészségügyi dolgozók ezért már azt várják, hogy elkezdhessék oltani az 5-11 éves korosztályt is.

IllusztrációForrás: 123rf.com

"Napokon belül eljöhet az a pillanat, hogy Európában, illetve hazánkban is ezt engedélyezik, és onnantól kezdve nem lesz semmi akadálya ezen korosztály oltásának. Mi már nagyon készülünk rá. Sokan kérdeznek is engem, hogy ez mikor várható, én bízom benne, hogy még az idén el tud indulni a gyerekeknek az oltása" - mondta Szabó.

A héten oltási akciót indított a kormány, aminek keretében bárki, előzetes regisztráció nélkül felveheti az oltópontokon az első, második, de akár a harmadik oltását is.

Elképesztő animáció készült arról Szegeden, hogy fertőzi meg a sejteket a koronavírus
Érdemes megnézni.