Schobert Norbi gondolkodását teljesen átformálta a sztrók: "Azon fogok dolgozni a következő 2-3 évben, hogy hogyan fogok szépen visszavonulni"

Palik László sztrók Schobert Norbert fitneszguru
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egész ország megdöbbent akkor, mikor kiderült, hogy Schobert Norbi sztrókot kapott a nyár végén. Norbi azonban hihetetlen gyorsasággal állt talpra. A fitnesz egyik hazai nagyágyúja a felépüléséről és a betegsége következményeiről mesélt Palik Lacinak.

"Hetek kérdése volt, míg a mozgásom és a beszédkészségem visszajött. Beszéltem, de nem találtam a szavakat. Főztem egy műsorban, padlizsán volt előttem, tudtam, hogy mi az, de nem jutott eszembe a neve. Elmentem egy buliba, a kedvenc számom megszólalt, azt játszotta a zongorista, és nem tudtam folytatni a dal refrénjét. Hetek alatt jött vissza minden" – idézte fel Norbi, aki jelenleg 99%-osnak érzi magát.

"Például semmin nem tudom felidegesíteni magam. Le van lassulva a beszédem is, ha elkezdek sietni, mint régen, ha hadarok, elakad, nem tudok már hadarni. Csendesebb ember lettem, mint előtte voltam. Mindig abban hittem, hogy ha az ember egészségesen él, sportol, százezreket lefogyaszt, azt úgyis látja a Jóisten, téged semmi baj nem érhet. Nem így van! Lehet, hogy látja a Jóisten, de ha baj ér, abból is tanulni kell, ad egy újrabootolási lehetőséget"

– mondta Norbi, aki megtanult lelassítani, visszavenni a stresszből, ami az elmúlt két évben fokozottan érte őt. A fitneszguru elmondta, már nem arra vágyik, mint korábban.

Schobert Norbert: "55 éves koromban szeretnék egy erdőben, egy rönkházban élni Rékával és az öreg kutyámmal" Forrás: Facebook/Schobert Norbert

"Nekem ez nagyon nem kell. Tudod mi kell? Nyugalom és béke. Azon fogok dolgozni a következő 2-3 évben, hogy hogyan fogok szépen visszavonulni" – magyarázta Norbi, aki Larában és Norbikában látja a folytatást, és már a visszavonulása utáni éveket is megtervezte.

"55 éves koromban szeretnék egy erdőben, egy rönkházban élni Rékával és az öreg kutyámmal. Veszek egy dzsipet, a kutyával fogok sétálni, és madárcsicsergést hallgatni"

– mondta Norbi, aki különös vallomást is tett Paliknak.

"Addig fogunk élni, ameddig egyikünk él. Ha egyikünk meghal, a másikunk is vele fog halni, ez száz százalék. Annyira erős a szerelem és az érzelmi kötődés, hogy az ember elsorvad a másik nélkül, egy év, és utánamegy" – mondta az üzletember a Palikék Világa by Manna műsorában.

Schobert Norbi bevallotta: milliókat költ el karácsonykor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.