A koronavírus-betegség nem ér véget a negatív teszttel! Egy évvel utána is okozhat problémát

Forrás: Shutterstock -
hosszú távú tünet poszt-Covid long-Covid koronavírus poszt-Covid tünet negatív teszt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mivel az omikron minden korábbi variánsnál jobban fertőz, nem lesz olyan ember, akit ne fertőzne meg a koronavírus. Az új mutáció azonban már csak influenzaszerű megbetegedést okoz, de hosszú távon mégis megnehezítheti az életünket.

Több mint két éve élünk együtt a koronavírussal, így a szakértők rengeteg embert meg tudtak már vizsgálni. A begyűjtött adatok alapján pedig azt sikerült megállapítaniuk, hogy a koronavírusos megbetegedés nem ér véget a negatív teszttel. Sőt, egyre többen számolnak be az úgynevezett long-covidról, azaz elhúzódó tünetekről.

Az enyhe koronavírusos betegség is okozhat hónapokon át tartó tüneteket.

Hiába gyógyultunk meg, még sokáig érezhetjük gyengének, fáradtnak magunkat Forrás: Shutterstock

A leggyakoribb maradványtünetek a fáradtság, a légszomj, a szaglásvesztés és az ízérzékelés hiánya. Ezekre egyelőre semmilyen célzott terápia vagy gyógyszeres kezelés nem áll rendelkezésre, és az orvosok sem tudják, meddig érzékelhetik a betegek ezeket a szimptómákat – írja az Independent cikke alapján a liner.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.