Kezdhetünk reménykedni? Rusvai Miklós szerint megszelídült a koronavírus

fotó: Talán Csaba -
omikron Rusvai Miklós megszelídül a koronavírus koronavírus influenza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amióta megjelent a koronavírus új mutációja, az omikron, azóta keringenek a pletykák arról, hogy ez jelentheti a járvány végét. A szakemberek mégis óva intenek a lazítástól, de már kezdhetünk reménykedni.

Rusvai Miklós szerint többségében már csak influenzaszerű tüneteket produkál a koronavírus, köszönhetően az omikronnak. Ez a variáns ugyanis a korábbiaknál gyengébb, habár sokkal fertőzöbb, mégis kisebb a halálozási rátája. A szakember szerint azonban csak a magas antitest-képződés adhat teljes védettséget, ezért fontos az oltás, amelyeket érdemes lehet keverni is.

Megszelídült a koronavírus Fotó: Talán Csaba

Annak ellenére, hogy az omikron jelentősen gyengébb, mint a rengeteg beteg halálához vezető delta variáns, nem szabad félvállról venni. Főképp azért sem, mert Rusvai szerint önmagában a sima influenza is okozhat súlyos megbetegedést, így az omikron is könnyen okozhat nagy problémát – hallható a HírTV riportjában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.