Az idén év elején még abban reménykedhettünk, hogy az ötödik hullámmal vége a koronavírus-járványnak és egyszerű náthává szelídül a betegség. Az elmúlt napokban azonban sorban érkeznek a friss hírek, hogy egyre több beteget regisztrálnak, és több kórházban már elrendelték a látogatási tilalmat.

Miközben sokan aggódva figyelik, hogyan alakul a majomhimlő-járvány, nem szabad megfeledkeznünk a koronavírusról sem, mely ismét megmutatja, hogy még mindig fertőzőképes. Hazánkban is nőnek az esetszámok, és szerte a világon megjelentek az omikron újabb variánsai.

Sajnos, a koronavírus is annak ellenére, hogy nyár van, fellobbant, magasabb esetszámot mutat, mint a korábbi nyarakon, de ne felejtsük el, hogy a koronavírus felfedezése óta eltelt előző két nyáron még kötelező volt a maszkviselés, illetve nem voltak tömegrendezvények

fotó: Talán Csaba

– idézte a Blikk Rusvai Miklós virológus szavait, aki az ATV Híradónak nyilatkozott. A szakember szerint felfelé ívelő szakaszban vagyunk, tehát megint elkezdődött valami, de nem merné megjósolni, hogy milyen súlyos járványhullám várhat ránk a következő hónapokban.

Nem tudom megítélni, nem tudom megjósolni, a vágyaimat pedig nem merem kivetíteni, hogy ez most meddig tart és milyen magasra megy. Úgy gondolom, látogatási tilalmak biztos lesznek, tehát nyilván a kórházakban kell majd a legszigorúbb intézkedéseket hozni.

Rusvai elmondta a véleményét a majomhimlőről is, amelyből szerinte nem lesz világjárvány.