Azt hitte, hogy csak elaludta a nyakát: kiderült, hogy halálos beteg

Forrás: Shutterstock -
betegség köhögés nyak rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 29 éves nő furcsa tüneteire először köhögés elleni szirupot javasoltak az orvosok, később azt hitte, hogy csak a nyakát aludta el. A valóság azonban ennél sokkal rosszabb volt. 

Alix Burnard eleinte azt gondolta, hogy valamilyen fertőzést kapott el. Sorra csinálta a koronavírus-teszteket, azonban mindegyik negatív lett. Később viszont bedagadt a nyaka, és komoly fájdalmai voltak.

"Azt hittem, hogy rossz pózban aludtam, ezért elkezdtem csontkovácsot keresni. Aztán az egyik oldalon annyira megdagadt a nyakam, hogy nyilvánvalóvá vált, valami komolyabb baj van" – mondta Alix a Mirrornak. Ezután felkereste a háziorvosát, aki egy sor vizsgálatot javasolt, felírt antibiotikumot és köhögés elleni szirupot.

"Egy idő után annyira nehezen lélegeztem, hogy már beszélni sem tudtam anélkül, hogy ne fogytam volna ki a levegőből. Folyamatosan váladékot köhögtem fel, ezért már a házat sem tudtam elhagyni egy kis pohár nélkül, amibe beleköhöghettem volna. Annyira lefogytam, hogy minden ruhám lógott rajtam" - mondta. Végül elküldték egy CT vizsgálatra, ahol kiderült, hogy mi a baja.

Alix adenokarcinómában szenved, egy olyan rákban, amely a mirigyszövetben képződik. Azóta már elkezdte a kezeléseket, többek között a kemoterápiát is. Ennek az a célja, hogy lelassítsa a betegség terjedését, még egy kis időt biztosítva neki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.