10 éven át cukros péksütin és üres tésztán élt ez a válogatós kislány

Forrás: -- -
étkezés neofóbia gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kenti Ciarra Franco (13) hosszú évekig élelmiszer-neofóbiában szenvedett, miután kisgyermekként majdnem megfulladt. Kórosan korlátozta az étrendjét, csak szénhidrátokat evett, miközben édesanyja kétségbeesetten próbálta szélesíteni a palettáját. 

Ciarra anyukája, Angela elmondta, hogy lánya kétéves kora óta csak croissanton és sima tésztán tengődött ebéd- és vacsoraidőben. Időnként fogyasztott ízesítetlen kukoricapelyhet és sós kekszet is, de mindig nagyon felzaklatta, amikor étterembe mentek vagy otthonra rendeltek ételt.

Forrás: --

A két éves kor körüli gyerekek legfeljebb egyharmada hajlamos étkezési nehézségekre, de általában kinőnek ebből. Ciarra fóbiája azonban az iskolában súlyosbodott, és nem volt hajlandó a menzán enni, inkább csomagolt croissant-t fogyasztott. Angela végső kétségbeesésében David Kilmurry hipnoterapeuta segítségét kérte, miután hallotta, hogy más étkezési zavarban szenvedő gyerekeken is segített. Ciarra már hathétnyi terápiás foglalkozás után különféle ételekkel kísérletezett, sőt, egzotikus gyümölcsöket is kipróbált.

Angela olyan technikákkal magyarázza a változást, mint például relaxációs zene hallgatása étkezés előtt, teljesítménytáblázat használata és a gyermek étellel kapcsolatos félelmeinek verbális megfogalmazása – írja az nlc.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.