Agresszív vírus támadta meg Köllő Babettet: "Teljesen legyengültem"

Köllő Babett Bali nyaralás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Köllő Babett családjával és barátaival utazott szilveszterre Balira. Bár eltervezték, mi mindent csinálnak ott: az álomból rémálom lett, ugyanis néhány nappal érkezésük után mindannyian rosszul lettek, mint kiderült, egy agresszív vírus támadta meg őket. 

"Egy hosszú és dolgos év után szerettünk volna pihenni egy kicsit, ezért a barátainkkal elutaztunk Balira, hogy ott köszöntsük az újév első napjait. Hát, elárulhatom, nem úgy alakult a szilveszteri buli, ahogy terveztük... Vélhetően egy ottani vírus az egész társaságot ledöntötte a lábáról. Felváltva lettünk rosszul: folyamatosan görcsölt a hasunk és 20 percenként rohantunk a mosdóba. A lányom miatt nagyon aggódtam, mert Milla is beteg lett és nagyon szenvedett. Annyira, hogy szó szerint könyörgött, hogy jöjjön az orvos és adjon neki infúziót, pedig tűfóbiás, retteg a tűtől. Én is nagyon megszenvedtem és teljesen legyengültem. Örökre az agyamba vésődött a kép, ahogy a lányommal egymás mellett fekszünk az ágyban és míg ő infúziót kap én vénásan kapom az injekciókat. Bár nagyon megviselt a betegség minket, az orvosi ellátás nagyon jó és gyors volt" - nyilatkozta a Borsnak Babett, aki a minap pénzügyeiről lerántotta a leplet a TV2 Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorában.

A színésznő egy alkalommal el is ájult a fürdőszobában és beverte a fejét, a férje sietett a segítségére.

"Andris utólag elmondta, hogy miután magamhoz tértem, csak azt kérdezgettem, hogy mi történt. Minden kiesett, de a fejem még később is nagyon fájt az ütéstől. Szerencsére Milla nem látott ájultan a fürdőszobában" - tette hozzá, és azt is, hogy egy hétből két napig voltak nagyon rosszul.

"Utána sem tudtunk kikapcsolódni rendesen. Gyönyörű helyekre kirándultunk, de még akkor is nagyon gyengék voltunk: fájt a gyomrom és csak pirítóst és rizst ettünk. Végül is mondhatjuk, hogy pihentünk Balin, hiszen sok időt töltöttünk fekve, de ami biztos, hogy nagyon boldogan jöttünk haza és most egy ideig nem igazán szeretnénk elutazni" - nyilatkozta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.