Megküzdött anorexiájával a TV2 sztárja: most boldogabb, mint valaha

TV2 Krizsán Lili anorexia Sztárban sztár leszek! nehézség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Krizsán Lilit a Sztárban Sztár leszek!-ben ismerhette meg az ország. A fiatal énekesnő számára azonban nem jön könnyen a siker, sőt extrém módon nehezített terepen kell helyt állnia.

Hosszú ideje küzdött anorexiával Krizsán Lili, míg végül nem volt más út számára, csak a kórházi kezelés. Miután javult az állapota és kiengedték az intézményből, a fiatal énekesnő hazaköltözött családjához. Édesanyja igyekezett mindenben támogatni Lilit, ám a lány úgy döntött, mégis elhagyja a családi fészket, és a fővárosban próbál szerencsét.

Először egy kifőzdében kapott munkát, jelenleg pedig egy pizzériában dolgozik, ahol ha kell, futárnak áll, de ha arra van szükség, gyúrja a tésztát is. A munka mellett egyetemre jár, és nem hagyott fel azzal, hogy megvalósítsa álmát, azaz a zenéléssel foglalkozzon.

Krizsán Lili lassan egy éve teljesen egészséges és legyőzte anorexiáját, ezt pedig nemcsak az orvosoknak, hanem saját magának is köszönheti. A fiatal énekesnő a Mokka vendégeként beszélt arról, mi segített neki a betegségével szemben:

"Igazság szerint én magam. Az, hogy újra megtaláltam önmagam. Amikor legutóbb itt beszélgettünk és kerestem a kiutat ebből az egészből, akkor teljesen elvesztettem magam, nem tudtam, hogy ki vagyok, mit csináljak, hogyan tudok ebből egyáltalán kijönni, ezért elkezdtem egyfajta önismereti tréninget végezni magamon" – idézte Lilit a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.