Linda Evangelista elárulta, hogy az elmúlt öt évben kétszer küzdött meg mellrákkal.

Az 58 éves szupermodell egy őszinte interjúban elmondta, hogy először 2018-ban diagnosztizálták nála a mellrákot.

„Az éves mammográfiámon kimutatták" – mondta. „A leletek nem voltak jók, és egyéb egészségügyi tényezők miatt is habozás nélkül a kettős masztektómia mellett döntöttem. Mindent magam mögött akartam hagyni, hogy ne kelljen ezzel foglalkoznom. Azt hittem, jól vagyok, tovább élhetek, legyőzöm a rákot."

Linda Evangelista 2015-benForrás: AFP/2015 Getty Images/Michael Loccisano

2022 júliusában azonban aggasztó tünetet tapasztalt magán: megérzett egy csomót a mellében és megtudta, hogy a mellrákja visszatért. „Azt gondoltam magamban, tedd azt, amit meg kell tenned, aztán lépjünk túl rajta" - mondta a kezeléshez való hozzáállásáról. Sajnos azonban van arra esély, hogy ismét visszatérjen a betegsége. 

„Tudom, hogy az egyik lábammal már a sírban vagyok, de ünnepi üzemmódba kapcsoltam" – mondta. „Szörnyű egészségügyi problémákon mentem keresztül. Nagyon boldog vagyok, hogy élek. Bármi, ami most jön, az már ráadás" - árulta el az egykori modell.

Sokkoló vallomás: "Nyolc hónapon belül mellrákot diagnosztizáltak nálam, a nővéremnél és nagynénémnél"
Szörnyű események sora érte el a családot. Nyolc hónap alatt az egész éleük felfordult, a két nővér és a nagynénjük is mellrákos lett.