barna sör befolyásolás keserű hangulat ízek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy érdekes tanulmány arra a megállapításra jutott, hogy a kesernyés ízű barna sörtől a hangulatunk is fanyarabb, keserűbb lesz. Az eredmények szerint minél konzervatívabb felfogású valaki, annál nagyobb mértékben befolyásolják a gondolatait az ízlelőbimbói.

A kutatók úgy vélik, hogy baráti társaságban érdemes csínján bánni a barna sörrel, a gintonikkal, és más keserű italokkal, mivel hatásukra kényes helyzetekben könnyen mondhatunk olyasmiket, amiket aztán később nagyon megbánunk. Amerikai kutatók 57 önkéntest kértek fel, hogy 1 és 100 pont között értékeljenek bizonyos felháborító szituációkat. Az elméleti szituációk között volt például egy ember, aki halála után saját kutyáját ette meg, volt egy ügyvéd, aki kórházakban vadászott ügyfelekre és voltak megvesztegethető politikusok.

thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com

A résztvevőket a vizsgálat előtt megkérdezték a politikai hovatartozásukról is, majd a kísérlet felénél keserű és édes ízű italokat, illetve vizet szolgáltak fel nekik. Akik vizet, vagy édes italokat fogyasztottak, nagyjából azonos módon ítélték meg a bemutatott szituációkat, de a keserű italokat fogyasztó csoport tagjai átlagosan 27 ponttal magasabb pontszámot adtak az értékelések során. A kutatók azt is megfigyelték, hogy a konzervatív felfogású emberek között nagyobb mértékben fejtette ki hatását a keserű íz, mint a liberális gondolkodásúak körében, számolt be róla a New Scientist.

A New York-i Egyetem kutatói szerint még nem tisztázott, hogy az íz hogyan képes ilyen erős hatást kifejteni a viselkedésre, írja a Psychological Science. Nem ez volt az első tanulmány, ami az érzékek és az érzelmek kapcsolatát vizsgálta. Már korábbi kutatások is bebizonyították, hogy a magányosság, az elhagyatottság érzése és a szeret hiánya hideg érzetet kelt az emberekben, ezért esik olyan jól egy tál forró leves, vagy tea, mikor az embernek szívfájdalma van.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Kiderült, mi okozza a jojó-effektusthttp://www.life.hu/hazitunder/20110224-egyetlen-feherje-felelos-a-jojoeffektusert.htmlRitka trópusi állatot talált a hűtőjében! - az eprek között bújt meghttp://www.life.hu/hazitunder/20110224-ritka-tropusi-allatot-talalt-a-hutojeben-az-eprek-kozott.htmlEsküvő és lakberendezés?http://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20110224-trendlakas-szerelmesek-es-jegyesek-estje.htmlKönnyű és egészséges: őszibarackos csirkemell párolt rizzselhttp://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20110224-oszibarackos-csirkemell-parolt-rizzsel-recept.htmlDugulás-elhárítás házilag, filléres szerekkelhttp://www.life.hu/hazitunder/csinaldmagad/20110224-dugulaselharitas-hazilag-filleres-szerekkel.htmlVegán ázsiai szezámmagos fánkhttp://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20110223-vegan-azsiai-szezammagos-fank.htmlGyors spenótos, tejszínes tészta - Ebédre, vacsorárahttp://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20110223-spenotostejszines-teszta-recept.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.