Így vásárolj 5 másodperc alatt! - Bebizonyítottuk, hogy lehetséges

vásárlás pénzügyek PayPass fizetési mód MasterCard
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyengébbik nem erősebb, ha a vásárlásról van szó. A nők ugyanis nem csak imádnak vásárolni, hanem tudnak is. Sokkal tudatosabban döntünk, a pénzt is megfontoltabban költjük. Ráadásul most már az időn is spórolhatunk.

Akár 5 másodperc alatt kifizethetünk szinte bármit - kedvenc magazinunkat, szendvicsünket, kávénkat vagy mozijegyünket is.

Tudatosabban kezeljük a pénzt

A férfiak szerint a nők csak költekezni tudnak, pedig az igazság az, hogy a gyengébbik nem tagjai egyértelműen jobban kezelik a pénzt - nem véletlen, hogy ők felügyelik a legtöbb családban a háztartási kasszát. Mivel általában ők lavíroznak a gyermeknevelés, a háztartás vezetése és a munkahely között - mindezt mesterien -, nagyobb rálátásuk van a dolgok állására.

Thinkstock
Thinkstock

Könnyebben átlátják a pénzügyeket, hiszen nem csak az eszükkel "gondolkodnak", hanem a szívükkel is. Sokkal könnyebben teremtenek egyensúlyt a bevételek és a kiadások között, ami néha kész bűvészmutatvány, de ugye, hogy nem lehetetlen? Nem beszélve azokról a trükkökről, amelyekkel biztonságosabbá, kényelmesebbé és sokkal gyorsabbá válhat a pénzköltés.

Első a biztonság

A pénz és a pénzügyek nem tréfadolog, nem lehet velük könnyelműen bánni. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden szépséget meg kell vonnod magadtól, hogy néha nem rúghatod fel a fogyókúrát egy krémes-habos sütemény kedvéért, a keddi edzés helyett pedig nem hívhatod meg a barátnődet egy jeges kávéra. Költekezni jó, költekezni könnyű, de a könnyelműség elkerülhető.

És érdemes is elkerülni, hiszen egyre többet hallani mostanság a különböző, bankkártyákkal való visszaélésekről. A legjobb, ha ki sem adod a kártyádat a kezedből, és olyan fizetési módot választasz, mint amilyet a MasterCard PayPass kártyája kínál. A kártyával ugyanis anélkül fizethetsz, hogy kiadnád azt a kezedből: elég három-négy centi távolságra odatartani a plasztikot a terminálhoz, 5000 forint alatti vásárlásnál pedig még a PIN-kódot sem kell bepötyögnöd. Ráadásul nemcsak kártyaformátumban elérhető ez az egyszerű, de nagyszerű megoldás, hanem PayPass technológiával ellátott karórában is. Előbbi az OTP Banknál, utóbbi a TakarékPontoknál igényelhető.

Bebizonyítottuk! Így fizethetsz néhány másodperc alatt!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=quOrefpaQjQW23uT


Fontos a gyorsaság

Aki munka után rohan a gyerekekért az óvodába vagy az iskolába, és közben el kell intéznie egy bevásárlást is, majd otthon még vár rá a rendrakás és a vacsorakészítés, annak minden perc drága. Az idő pedig pénz. Erre a közhelyes helyzetre is megoldás az egyáltalán nem közhelyes fizetési eszköz. Ha MasterCard PayPass kártyával vagy PayPass technológiával ellátott karórával fizetsz, töredékére csökkentheted a procedúrát. Míg PayPass-szal csak átlagosan öt másodperc és egy pittyenés a tranzakció, addig készpénzzel ez sokkal lassabb - hiszen vissza is kell adni általában, el kell tenni az aprópénzt, miegymás. Kinek van erre ideje? Egy elfoglalt nőnek egészen biztosan nincs.

Családosoknak, egyedülállóknak egyaránt

Ha nem egy egész családnak pénzügyminiszterének a szerepét töltöd be, hanem csak a magad ura vagy, akkor is fontos lehet a gyorsaság és a biztonság. Ha nem is egy seregnyi gyereknek vásárolsz nap, mint nap, akkor is elütheted hasznosabban az idődet az apró keresésénél. Hiszen a kasszánál megspórolt időt töltheted kellemesebb és hasznosabb dolgokkal is, például edzhetsz rendszeresen, beiratkozhatsz egy hasznos és érdekes tanfolyamra, vagy gyakrabban találkozhatsz a barátaiddal - de még a párkeresésbe is nagyobb elánnal vetheted bele magad. A TakarékPontokban igényelhető PayPass technológiával ellátott karórák, amellett, hogy fizetési eszközök, a csinos és fiatalos megjelenéshez is hozzájárulnak. Ezek az órák nem csak az időt mutatják, hanem akár perceket is spórolhatsz velük naponta.

Thinkstock
Thinkstock

A MasterCard PayPass fizetési rendszere egyáltalán nem új találmány, még 2002-ben tört be úttörőként a nemzetközi bankkártya-piacra. 2009 óta pedig Magyarországon is elérhető az OTP Bank kártyakínálatában, majd tavaly óta a TakarékPontokban is igényelhető, méghozzá karórába "töltve". De akár mobiltelefonba is beépíthető a funkció, igaz, ez még csak a - nem is annyira távoli - jövő zenéje, azaz fizetési rendszere.

A PayPass elfogadó helyek köre szinte napról napra bővül. Ha elintézted a nagybevásárlást a hétvégére a Tescóban vagy a CBA-ban, elviheted a gyerekeket hamburgerezni a McDonald's-ba vagy a Burger Kingbe, a barátnőidet pedig a California Coffee-ba vagy a Coffee Heavenbe hívhatod meg kávézni. A kedveseddel kettesben eltöltött vacsorát a Vapiano éttermek egyikében pedig csak néhány másodpercre zavarja meg a fizetési procedúra. Sőt, amíg rendezed a számlát, sem az ételnek, sem az italnak nem lesz ideje kihűlni. Ezeken kívül még az IKEA, a Palace Cinema és a Cinema City pénztárainál fizethetsz PayPass-módon, pillanatok alatt, érintés nélkül. Budapesten kívül pedig négy vidéki nagyvárosban fogadják el a Maestro és a MasterCard PayPass kártyákat: Pécsen, Szegeden, Debrecenben és Győrben.

A MasterCard PayPass bankkártyák vagy technológiával ellátott karórák hihetetlen nagy előnye a gyorsaság, hiszen akár öt másodperc alatt fizethetsz vele a pénztárnál. És ha a fizetendő összeg nem haladja meg az ötezer forintot, még a PIN-kódot sem kell beütnöd.


Meglepő tények a szavatossági időről - Íme, a valós dátumok!http://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20110509-meglepo-tenyek-a-szavatossagi-idorol-ime-a-valos-datumok.htmlÍgy lehetsz gazdag egyetlen trükkel! - Spórolnod sem kellhttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20110427-igy-lehetsz-gazdag-egyetlen-trukkel-sporolnod-sem-kell.htmlPéldátlan! 1 euróért vehetsz házat, és később sem kell fizetned!http://www.life.hu/hazitunder/20110312-1-euroert-kinaljak-a-hazakat-olaszorszagban.htmlFodrász és bébiszitter ingyen - Így lehetséges!http://www.life.hu/hazitunder/haziasszonytippek/20110414-fodrasz-es-bebiszitter-ingyen-igy-lehetseges.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.