Albérlet testi kényeztetésért cserébe - te vállalnád?

bérleti díj albérlet szexuális visszaélések
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Olykor a jól csengő hirdetések hátsó szándékot is rejtenek - van, hogy például az alacsony bérleti díj mellé havi fix együttlét is társul fizetségként.



Thinkstock
Thinkstock



Kölcsönösen jót tenni

Tény, hogy minden kapcsolat valahol kölcsönös érdekeken alapul. Míg régebben sok esetben a vagyon egyesülése volt a cél például a házasságok kapcsán, addig ma is van cél, bár némiképp romantikusabb: az együttélés célja, hogy kölcsönösen jobb irányt vegyen a felek élete, kölcsönösen boldoggá tegyék egymást, netán közösen oldják meg az aktuális problémákat. Ahogy a kapcsolatok, úgy az üzlet is erről szól.

Vannak, akik utóbbi esetbe a szexet is belekeverik, ám ez legtöbbünknél túlmegy a hétköznapi, elfogadható határon, ami valahol érthető is. Ha azonban szigorúan, tényszerűen nézzük a helyzetet, akkor adott egy férfi, aki megteheti, hogy a lakás kiadása ne az anyagi haszonszerzés érdekében történjen, és adott egy kellemes megjelenésű lány, akinek nagy könnyebbséget jelentene egy kedvező árú, netán ingyenes szálláshely. És nincs is szó így itt másról, mint egy win-win szituációról.

És ez így rendben is van?

Ha azonban nem tényszerűen vizsgáljuk a szituációt, azonnal elítélendő a helyzet. Lelki szemeink előtt egy pocakos, kopaszodó, középkorú úr és egy fiatal, karcsú diáklány jelenik meg, aki természetben rendezi a havi bérleti díjat. A férfi megkapja a vén kéjenc jelzőt, vagy - ahogy az inkább lenni szokott - a lányok prostituálódnak a vélemények szerint. Valljuk be, az egész kép sokkal inkább egy alacsony költségvetésű, felnőtteknek készült filmbe illene, mint a valóságba, csakhogy - még ha nem is egészen így, de - a jelenség egyáltalán nem ritka, Magyarországon sem. Évek óta találkozni olyan hirdetésekkel, melyek egyértelműen, vagy épp burkoltan fogalmazzák meg az extra fizetési módot.

Thinkstock
Thinkstock



A hirdetést feladók vélhetően a helyzet üzleti oldalának win-win jellegét ragadják meg, de eközben mi van a másik féllel? Sajnos teljesen reális, hogy akár naivitásból, akár már a kétségbeeséstől vezérelve bérlőre találnak az ilyen feltételekkel is meghirdetett lakások, ám ítélkezni semmiképpen sem szabad. Előfordulhat ugyanis, hogy a kevésbé korrekt tulajdonosok - már ha lehet ebben a helyzetben ezt a jelzőt használni - csak pár hónappal később ajánlják fel a költségcsökkentés eme módját, akkor, amikor a bérlőnek nincs más választása, mint belemenni a dologba, hiszen ellenkező esetben egyik napról a másikra utcára kerülne.

Hogyan szűrd ki a gyanús hirdetéseket?

Sok esetben azonban szerencsére már ennél sokkal korábban kiderül a valóság az álomlakást illetően, hiszen a hirdetésekben gyakran találni árulkodó jeleket, még ha konkrétan nem is fogalmazza meg a tulajdonos az extra elvárásait a bérlővel szemben. Az alábbi jelek külön-külön inkább csak figyelmeztető jelleggel bírnak, ha azonban már több is feltűnik, nem árt tovább folytatni a keresgélést.

Mindenképpen felkeltheti a gyanút, ha egy minigarzont kifejezetten csak lányok részére hirdettek meg, netán az igényes jelző mellett az ápolt vagy a független is szerepel a célszemély leírásában. Hasonlóan óvatosságra intő rész lehet maga az albérleti díj is, bár ez természetesen a lakás állapotának, berendezésének és elhelyezkedésének is függvénye. Egy belvárosi, új bútorokkal ízlésesen berendezett, trendi kislakás alig néhány tízezer forintért mindenképpen adjon okot gyanúra, hiszen egy ilyen lakás kicsivel többért is kiadásra kerülne, így még csak arról sem lehet szó, hogy épp megszorult az illető anyagilag, ezért áron aluli üzletkötésbe is belekényszerül.

Jó, ha akkor is némi fenntartással kezeled a hirdetést, ha a kölcsönös szimpátia vagy szimpatikus lány bérlő kifejezések is szerepelnek, hiszen ezek burkoltan utalhatnak arra, hogy a tulajdonos nyitott a költségcsökkentés természetben történő változatára is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.