fashion week modell topmodell divatbemutató Takács Nóra szupermodell Twiggy stílusikon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas szemek, óriási szempillák, fiús haj és egy örökké durcásnak tűnő arc. A maga negyven kilójával ő volt a világ első igazi szupermodellje. A vékony lányka saját bevallása szerint azt hitte, megőrült a világ, amikor egyik pillanatról a másikra azt kezdték mondogatni neki, hogy milyen csodálatos. Ő a divat, a popzene és a fiatalság forradalmának megtestesítője, a 1960-as évek brit stílusának jelképe: Twiggy.
Cikkünk szerzője Takács Nóra, a Hogyan legyek jó nő? sorozat háziasszonya

Csatlakozz Nórához az iWiW-en és a Facebookon!


Twiggy 1949. szeptember 19-én született Lesley Hornby néven, London munkásosztálybeli emberek lakta külvárosában. Édesanyja egy áruházban dolgozott pénztárosként, apja ács volt. Két nővére, Shirley és Vivien pár évvel voltak nála idősebbek. A család meglehetősen szűkös anyagi körülmények között élt, így ott spóroltak, ahol csak tudtak. Anyjuk megtanította a lányokat varrni, akik ezután maguknak készítették a ruháikat. Az élet egyszerűen zajlott, minden a maga megszokott medrében folyt. Senki sem számított a környéken arra, hogy a Hornby család legkisebb lánya hamarosan sikeres modell lesz, és annyi pénzt keres, amiből kényelmes életet tud biztosítani a családja számára is.

Tipp! Lépj be a Lifefashion virtuális próbafülkéjébe, próbálj és vásárolj a fotelből!


Forrás: AFP
Forrás: AFP

Kattints a képre a galériáért!

A történet úgy szól, hogy 1964-ben Mary Quant híres tervezőnő fedezte fel a tinédzser lányt. Mary nevéhez fűződik a divatforradalmi darabnak számító miniszoknya megalkotása, amit vékony és magas lányokon akart bemutatni. Twiggy alkata tökéletes volt ehhez, így ő viselhette elsőként a mára alapdarabbá vált miniszoknyát. Legendás karrierje azonban csak két évvel később indult be igazán, Leonard Lewis híres fodrászszalonjában, ahová fotózásra hívták. Éppen új poszterképeket készítettek a szalon számára, amikor a belépő Twiggyre azonnal lecsaptak a fodrászok. Közel hét órán keresztül nyírták, festették, vagdosták a haját, mire elkészült a mű: egy rövid, szőke, bal oldalt választott, csinos kis frizura. A fotózáshoz a lány maga készítette sminkjét: a felső szempilláit jól megdúsította három pár műszempillasorral, de az alsó részekkel sem spórolt. Szemceruzával óriási szempillákat rajzolt magának mindenhová. Szeplőit nem fedte el, így az összhatás a végére olyan lett, mint egy édes szeplős kissrác, hatalmas szemekkel, aki durcásan néz az anyukájára.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Kattints a képre a galériáért!

Barry Lategan fotója olyan hatást váltott ki, amire senki sem számított: Deirdre McSharry, a Daily Express újságírója, amint ránézett az elkészült képekre, a "hatvanas évek arcának" kiáltotta ki Twiggyt. Pár héttel később Londont, majd az egész Egyesült Királyságot elözönlötték a hasonmások: mindenki pont olyan rövid frizurát vágatott, úgy sminkelt és öltözött, mint ő. Nem volt egyébként véletlen a siker. Ezekben az időkben a modern felfogás elutasított mindent, ami nem volt újszerű, érdekes, meghökkentő. Twiggy pedig a maga kissé aszexuális kinézetével abszolút egyedi, friss és sosem látott volt. A modell élete egy csapásra megváltozott világszerte ismertté vált fotói révén. A létező összes magazin őt akarta a címlapjára: a Vogue, a Harper's Bazaar, a Newsweek, hogy csak egy párat említsek. A mindössze 167 centis modellnek fodrásza, Nigel Davies lett a menedzsere, aki a szerelme is volt. Az ő javaslatára változtatták meg nevét a jó hangzású Twiggyre, ahogy aztán később az egész világ megismerte.

Pályafutása egy hatalmas robbanással kezdődött tehát, ami egyből a csillagokig lőtte. Twiggy karrierje elején, alig húszévesen már 80 fontot keresett egy óra munkával, az most közel 30 000 forintnak felel meg. A hatvanas évekről beszélünk! A gépezet tehát beindult, a világ ízlése pedig fordult egyet. Az eddigi nőies nőalakot kezdte teljesen átvenni a vékony modell képe, Twiggy teste lett a mérvadó. Míg a világ eddig Sophia Loren vagy Marilyn Monroe telt idomait csodálta, Twiggyvel elindult a kisfiús vékonyság hadjárata, ami - ha végignézünk egy divatbemutatót - a mai napig keményen tartja magát. Köszönjük mindezt Twiggynek, a kornak, a keresletnek és kínálatnak.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Kattints a képre a galériáért!

Apropó kereslet-kínálat! Twiggyből egyszerűen ezekben az években nem volt elég. Olyan népszerű volt, hogy a hozzá kapcsolódó holmikat szinte azonnal mind elkapkodták a fiatalok. A Mattel piacra dobott egy Twiggy-babát, de volt saját harisnyája, ruhakollekciója (Twiggy Dresses), műszempillát árultak a nevével, sminkeket, hajformázó termékeket. A fiatalok imádták, mindenki rá szeretett volna hasonlítani, és ekkor kezdődtek a bajok. Sokan ugyanis fogyókúrába kezdtek, hogy olyan kis vékonyak, törékenyek legyenek, mint ő. Ezzel többek között az volt a probléma, hogy Twiggy alapvetően, alkatilag volt sovány, amit egy másfajta felépítésű ember soha az életben nem tud elérni fogyókúrával. Sokan mégis drasztikus módszerekhez folyamodtak, hátha sikerül elérni az álmukat. Testalkata miatt és a fiatalokra gyakorolt káros kép végett is sok támadás is érte, egy újságcikkben például ez jelent meg: "egy éhező ember teste, egy angyal arcával."

Közel négy év modellkedés után, 1970-ben "nyugdíjba" ment. "Hogy miért vonultam vissza? Azért, mert az ember nem lehet egész életében ruhaállvány" - mondta később döntésével kapcsolatban. Nos, ruhaállvány többet tényleg nem volt, viszont több más minden igen. Például énekes és színésznő. Különböző szerepeket játszott színházban, televíziós produkciókban, sőt filmekben is. Első szerepét a Kun Russel rendezte musicalben, a Twiggy, a sztárban játszotta, amiért rögtön két Golden Globe-díjat is bezsebelt. Egyet az év új színésznője, másikat pedig a legjobb musical vagy színésznő kategóriában. Eközben pedig énekesnői karrierjét is szépen ápolgatta, első kislemeze a Beautiful Dreams címet viselte, ezt pedig még sok-sok egyéb lemez és hatalmas koncertek követték.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Középen Twiggy, jobb oldalán lánya, Carly, bal oldalán második férje, Leigh Lawson

1977-ben Twiggy férjhez ment amerikai színészkollégájához, Michael Witney-hez, akitől hamarosan kislánya született, Carly. A család az ismertség ellenére boldogan és hétköznapi módon élt, egészen a tragédia napjáig. 1983-ban Michael szívrohamot kapott és meghalt. Twiggyt mélységesen lesújtotta szerelme elvesztése, bánatát a munkába és a kislánya nevelésébe fojtotta. 1988-ban házasodott újra, és ismét színészkollégát választott: Leigh Lawsonhoz ment feleségül, akivel a Madame Sousatzka című filmben dolgoztak együtt. A férfi azonnal a nevére vette Twiggy kislányát, akit sajátjaként nevelt föl. A család jelenleg is Londonban él. Twiggy számtalanszor tűnik fel a mai napig különböző produkciókban. Emlékezzünk csak a Topmodell leszek! tehetségkutató valóságshow-ra, ahol a zsűriben foglalt helyet, de sokszor látni nagyobb divatcégek arcaként, jótékonysági kampányokban.

"Miért fontos Twiggy?" - kérdezhetjük. Azért, mert egy új korszak vette vele kezdetét. Kialakult például az a fogalom, hogy szupermodell, ami napjainkban már mindenki számára ismert jelenség, de akkor ő volt az első. Másrészről pedig teljesen új irányzatot hozott divatba, ez pedig a soványság. Hogy ez jó vagy sem, erősen vitatható. Élete tanulsága: minden egy jó hajvágással kezdődik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.